DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

„Egyszerűen jobbnak tűnt, mint bárki más” – Vettel Schumacherről

Michael Schumacher a sport egyik legnagyobb legendájaként többeknek példaképként szolgált, így Sebastian Vettelnek is. A négyszeres világbajnok mentorával és barátjával való kapcsolatáról beszélt.

Sebastian Vettel 2007-ben debütált a királykategóriában, és noha eleinte úgy tűnt, hogy Michael Schumacher karrierjének addigra vége lett, a sport hétszeres világbajnok legendájának 2010-es visszatérése azt jelentette, hogy Vettelnek megadatott gyerekkori álma: példaképe ellen versenyezhetett. Fiatalkori hősből aztán közeli barát és mentor lett, a német autósport talán két legjelentősebb alakja közeli kapcsolatot ápolt egymással versenyzőkorukban is. Erről beszélt a 2022-es szezon végén visszavonuló Vettel a Beyond The Grid podcast adásában.

„Egyre jobban megismertem. Ha úgy versenyzek ellene, hogy nem ismerem meg előtte, elég szürreális élmény lett volna, viszont így nem volt az, hiszen Michaelt barátomnak tekintettem. Néha elfelejtettem, hogy ő valójában az a pilóta, akire gyermekkoromban felnéztem, de ha megismerkedsz valakivel, őt magát látod a statisztikái helyett. Csodálatos volt ellene versenyezni, néha pedig visszaemlékeztem a fiatalkoromra, és realizáltam, ki is ő valójában” – mesélte a négyszeres világbajnok.



Vettel többször is részt vett a Bajnokok Tornáján – ahol idén Michael fiával, Mickkel együtt képviseli a német színeket – Schumacher csapattársaként, így a versenypályán való összecsapásaikon túl közelebbről is megismerhette a német legenda stílusát: „Igaz, csak szórakozásból csináltuk, egy gokartban, vagy más típusú autóban látni őt különleges élmény volt, egyszerűen csak jobbnak tűnt, mint bárki más, akit valaha láttam. Volt benne valami, lehet csak a csodálat beszél belőlem, de valamiért különleges volt.”

„Amikor televízión keresztül néztem őt, nagyon távoli volt. De mikor élőben is látod, ahogy egy gokartban, vagy mint mondtam, a Bajnokok Tornáján birkózik a pályával, volt egyfajta nyugodtság abban, ahogy az autóban ült, olyan természetesnek tűnt. Miközben – magamat mondjuk még sosem láttam kívülről – mások esetében mindig úgy tűnik, mintha küzdenének az autóval, a gumikkal, a pályával. Michael is küzdött ezekkel, de sosem kapkodott, sosem tűnt úgy, mintha elvesztette volna a kontrollt. Akkor sem, ha túl későn fékezett, hibázott, vagy sok időt vesztett” – mondta barátjáról a német pilóta.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: