DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Ezért volt idén megállíthatatlan Verstappen

Helmut Marko, a Red Bull F1-es tanácsadója egy interjúban elárulta, mi vezetett a túlsúlyos autó okozta év eleji nehézségek után a domináns teljesítményhez.

Rendkívül sikeres éven van túl Max Verstappen és a Red Bull: a holland pilóta második világbajnoki címét zsebelte be idén, az osztrák istálló pedig kilenc év után először bizonyult a legjobb konstruktőrnek. Ahogy a bajnoki tabella pontjai is mutatják, nem akadt komoly kihívója Verstappennek, a második Charles Leclerc is 146 pontos lemaradást szedett össze a szezon során. A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko az osztrák ServusTV-nek adott interjújában elmondta, mi tette ilyen legyőzhetetlenné Verstappen és az RB18 kombinációját.

„Kemény munka volt. Ne feledjük, az első három futam után 46 pontos lemaradásban voltunk. Max úgy gondolta, nagyjából 36 versenyre lenne szükségünk ahhoz, hogy ezt le tudjuk dolgozni. Ezután közösen összeültünk és eldöntöttük, hogy meg fogjuk fordítani a versenyt és teljesen erre fókuszálunk. Az egész csapat fejlődött, Max pedig hihetetlen formában volt. Úgy gondolom, hogy két futamon, Spában és Budapesten egyszerűen földöntúli teljesítményt nyújtott” – dicsérte versenyzőjét az osztrák szakember.

Marko szerint részben a Ferrarinak köszönhetik a végül izgalmak nélkül megnyert bajnoki címet, az olaszok vesztét saját hibáikon kívül a Red Bull gyors és hatékony fejlesztései is okozták. Az osztrákok tanácsadója a következő szezonban is hasonló teljesítményt vár csapatától.

„Ez nem fog rutinná válni. Keményen dolgozunk, javában készülünk a jövő évre és szeretnénk újra nyerni, ehhez viszont mindennek klappolnia kell. Összeszokott csapatunk van: Christian (Horner, csapatfőnök) már 17-18 éve velünk van, Adrian Newey (technikai igazgató) sem sokkal kevesebb ideje. Ők az istálló magja, köréjük pedig egy nagyszerű, fiatal csapat épül. Ez a sokszínű felállás eredményezi azt is, hogy amikor valami rosszul sül el, mint az idei szezon elején, képesek vagyunk felállni és tovább harcolni. Ha pedig van egy Maxod, biztos lehetsz benne, hogy a maximumot hozza ki az autóból.”



Az év elején még úgy tűnhetett, szoros csata alakul ki a Red Bull és az erősen indító Ferrari között. A nehéz kezdet után viszont hamar felálltak Verstappenék, a szezon második felére pedig már csak az volt a kérdés, hány futammal a vége előtt koronázhatják kétszeres világbajnokká a hollandot.

„Túlsúlyosan kezdtük a szezont. Tíz kiló plusz legalább három tized lemaradást jelent, mi pedig hússzal voltunk az ideális szint felett. A csapaton belül viszont tudtuk, hatalmas tartalék van még az autóban, akár öt tizedet is nyerhetünk, ha veszítünk az autó súlyából. Arra viszont nincs garancia, hogy ha a szélcsatornában kipróbálunk valamit, az működni is fog” – magyarázta Marko.

A Red Bull tanácsadója elmondta, az autón végzett változtatások nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy Verstappen a maximális teljesítményt tudta kihozni az autóból: „Enyhén túlkormányzott autónk volt, amit nem sok pilóta tud megfelelően kezelni, neki viszont optimális volt. Az autó teljesítménye és a megváltozott kezelhetőség pedig azt jelentette, hogy a nőtt a versenyző-autó kombináció hatékonysága is.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: