DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 27. vasárnap
F1

Sainznak Leclerc segített jobbá válni

Charles Leclerc év eleji formája segített Sainznak jobbá válni a szezon közben, aki úgy érzi, az év második felében sokkal jobb teljesítményre volt képes.

Míg Charles leclerc az első négy futamból hármat is megnyert, Carlos Sainz elmaradt csapattársától mind az időmérőkön, mind a futamokon, ráadásul sorozatos nullázásokkal indította az évet. Csalódást keltő szezonkezdetét követően sikerült összeszednie magát, hogy felzárkózzon csapattársa mellé az év második felére.

„Szeretném 2023-at sokkal erősebben kezdeni, valahogy úgy, ahogyan az ideit befejeztem. Jobb versenyzőnek érzem magam, több tapasztalattal rendelkezem és ma már jobban ismerem az új generációs autókat is” – kezdte a spanyol a Motorsport-totalnak adott interjút.

 

Nem volt elégedett az idei szezonjával



„Nem fogok hazudni, az év első fele nagyon megterhelő volt számomra, főleg ahhoz képest, amire számítottam. Ez volt az első alkalom karrierem során, hogy nem tudtam egyből kihozni a maimumot egy autóból. Két-három tizeddel le voltam maradva a csapattársamhoz képest, szóval igencsak fejest kellett ugranunk a részletekbe, hogy kiderítsük, hol veszítem el ezt az időt.”

A spanyol versenyző elismerte, hogy az a szint, amit Leclerc képviselt, segített neki fejlődni. „Charles kifejezetten jól ment a szezon elején, ami megmutatta nekem a határaimat. Végül azonban megtaláltam és sikerült kitolnom azokat, így most már megvan az alapom ahhoz, hogy jövőre már az első versenytől kezdve meglegyen a tempóm.”

Sok helyen lehetett olvasni, hogy a Ferrari Sainz ízlése szerint fejlesztette az F1-75-öst, azonban a spanyol pilóta ezt egyértelműen cáfolta, s reményét fejezte ki, hogy nem foglalkoznak majd ezzel túl sokat az emberek, hiszen a problémájuk inkább abban rejlett, hogy a Red Bull és a Mercedes is lehagyta őket a szezon végéhez közeledve.

 

Silverstone jó, de nem a legjobb

A sok kesernyés pillanat mellett persze akadt bőven olyan momentum is, melyre szívesen gondol majd vissza a spanyol, hiszen Silverstone-ban előbb első pole-ját, majd első futamgyőzelmét is megszerezte, amit két további rajtelsőség követett Belgiumban, majd Austinban.

Idén megszerezte első győzelmét az F1-ben

„Az első győzelem örök emlék marad, így ez az év pillanata számomra, azonban volt annál jobb teljesítményem is. A legjobbam talán Brazília volt, ahol a büntetésem nélkül harcban lehettem volna a győzelemért, de ide sorolnám Austint is, ahol szintén megvolt az esélyem a futam megnyerésére, de végül a rajtnál kiforgattak.”

Összességében gyorsnak érezte magát a szezon második felében Sainz, aki annak ellenére is bizakodó a jövő évet tekintve, hogy Ausztria után több győzelem nem jött össze a Ferrari számára. Szerinte csapatként tisztában vannak ennek a miértjeivel, s az új csapatfőnök biztosan hoz majd egy kis friss lendületet a Scuderiához.

Ha igazi Formula-1-rajongó vagy, akkor a Formula Aréna Facebook-csoportunkban a helyed, ahol minden futam után megvitathatod a többiekkel, hogyan tetszett a legutóbbi verseny és nem maradsz le a legfontosabb hírekről sem!

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: