DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Verstappen újabb holland tehetségek felbukkanásában reménykedik

A Red Bull szupersztárja igyekszik példát mutatni a fiatal holland generáció számára, szerinte ugyanis hazájából sem lehetetlen eljutni az F1-be.

Immár második világbajnoki címét zsebelte be 2022-ben Max Verstappen, a diadalhoz vezető út azonban merőben másként alakult a holland számára, mint 2021-ben. Akkor az utolsó körben csavarta ki a koronát Lewis Hamilton kezéből, idén azonban a Red Bull dominanciájának köszönhetően már négy futammal a szezon vége előtt, a Japán Nagydíjon bebiztosította újabb elsőségét. A 25 éves versenyző számára kétségkívül a japán futamot követő ünneplés jelentette az évad csúcspontját, a futamokat tekintve azonban egy olyan hétvégére esett a választása, ami méltán maradt meg minden rajongó emlékezetében is.

„Versenyzés szempontjából a spái győzelmemet emelném ki, ahol a középmezőnyből indulva kellett nyernem. Fantasztikus volt, ahogy minden összeállt számunkra azon a hétvégén, az autó pedig tökéletes volt. A csúcs azonban természetesen a bajnoki cím megnyerése volt” – magyarázta a holland a De Limburgernek adott interjújában.



Emlékezetes, hogy a leintést követően sokáig kérdéses volt a holland bajnoki címe, többen ugyanis úgy számoltak, hogy teljesített versenytáv alapján fél pontok kerülnek kiosztásra, ami elnapolta volta a bajnokavatást, az FIA azonban teljes pontszámmal jutalmazta a top 10-ben befutókat, így a kaotikus perceket követően végül ünnepelhetett a Red Bull versenyzője. Most elárulta, hogy a bizonytalanság cseppet sem rontotta el a nagy pillanatot, a legfontosabb ugyanis, hogy a fejére került a korona: „Számomra nem rontott el semmit a zűrzavar, mert ha utólag visszanézel, akkor csak az számít, hogy világbajnok lettél, a mikéntje azonban nem jelent semmit. Édesapámmal mindig csak annyit mondtunk egymásnak, hogy „nem számít, hogyan nyersz, csak nyerj”. 

 

Verstappen inspirálná a fiatal holland generációt

A Red Bull versenyzőjének szárnyalása kétségkívül jelentősen hozzájárult az F1 népszerűségének fellendítéséhez Hollandiában, amit Zandvoort visszatérése is remekül példáz. Félő azonban, hogy Verstappen visszavonulásával mindez a semmibe vész, a Red Bull versenyzője azonban bízik benne, hogy addigra már felbukkan a következő holland tehetség. „Remélem, hogy versenyzőként inspirálni és motiválni tudtam a fiatal holland generációt, és a visszavonulásomkor egy új tehetség készen áll majd arra, hogy átvegye a helyem. Sokszor mondogatták, hogy hollandként lehetetlen eljutni az F1-be, de ez nem igaz. Amikor nyomod a gázt, akkor teljesen mindegy, hogy honnan érkeztél. Bízom benne, hogy mire 31 éves leszek, egy újabb tehetség lép színre” – mondta Verstappen, aki azt is elárulta, hogy saját gyermekei esetében nem szeretné édesapja nevelési módszereit alkalmazni.

Egyelőre nehéz kifürkészni, hogy a jövőben valóban láthatunk-e egy Verstappenhez hasonló kvalitású holland pilótát, az utánpótlás-kategóriákban idén ugyanis csupán egyetlen németalföldi versenyző szerepelt Richard Verschoor személyében, aki a 12. helyen végzett az F2-es bajnokságban. Noha jövőre már Nyck de Vriesért is szoríthat a „Narancs Hadsereg”, az AlphaTaurihoz csatlakozó versenyző 28 évesen vághat majd neki első teljes F1-es szezonjának, így nehéz elképzelni, hogy ő legyen Hollandia következő szupersztárja.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: