DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Hivatalos: Ezeken a helyszíneken lesz F1-es sprint 2023-ban

Elfogadták a tervezetet, az előzetes koncepcióval megegyező módon hat versenyhétvégén rendeznek F1-es sprintet 2023-ban: íme a helyszínek.

Hivatalos közleményben tudatta az FIA és az F1, hogy mely hat helyszínen rendeznek majd F1-es sprintet 2023-ban. Először az április végi Azerbajdzsáni Nagydíj hétvégéjét bolondítják meg a már jól megszokott szombati sprinttel, majd július elején Ausztriában, július legvégén, a nyári szünet előtti utolsó helyszínen pedig Spában, a Belga Nagydíjon rendeznek ilyet.

Októberben aztán ismét felpörög a sprintszezon: a hónap elején Katarban, két héttel ezt követően Austinban, végül november első hétvégéjén, a már-már szokásossá váló módon Brazíliában rendeznek ilyen eseményt.

A formátum nem változik az eddig megszokottakhoz képest, bár a továbbiakra nézve már zajlik az ötletelés azzal kapcsolatban, hogy hogyan lehetne javítani ezeken a hétvégéken. 

f1-sprint-brazil-magnussen



Az F1 bejelentése szerint az alapján választották ki a hat pályát, hogy milyen előzési lehetőségeket, gyors és szoros versenyzési potenciált rejtenek magukban. Stefano Domenicali vezérigazgató kiemelte, hogy a sprintek óriási sikert arattak, rengeteg nézőt vonzottak be, így az a cél, hogy az eddigi három helyett hat helyszínen is extra műsort szolgáltassanak a hétvége teljes egésze alatt. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: