DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 25. péntek
F1

„Csinálja, ameddig akarja” – mondja Verstappen Hamiltonról

A kétszeres világbajnok nem akarja elnyújtani a saját F1-es karrierjét, de azt nem tartja ördögtől valónak, hogy Lewis Hamilton további évekig elkötelezze magát a száguldó cirkusz mellett.

Januárban már 38. életévét tölti majd be Lewis Hamilton: a hétszeres világbajnok jövőre a 17. Formula-1-es szezonját kezdi, és saját bevallása szerint még mindig éhes a sikerre, több évre tervez előte, sőt a Mercedesszel szerződéshosszabbításról fognak tárgyalni. Erről kérdezték azt a Max Verstappent, aki szeptemberben lett 25 esztendős, és nyolc idényt töltött el eddig a száguldó cirkuszban – azt pedig már megpendítette, hogy nem szeretne még tizenötöt F1-es versenyzéssel tölteni, benne van a pakliban, hogy fiatalon vonul majd vissza.

-00122045_882



Az életben annyi más jó dolog van az F1-en kívül, aminek szeretnék hódolni. Nem akarok egész évben utazgatni és távol lenni a családomtól, barátoktól. A szerződésem lejártáig egészen biztosan maradok, de utána átgondolom, szeretném-e folytatni ezt az életstílust, mert nagyon sokat követel. Imádok otthon lenni, éppen ezért néha fájdalmas, hogy ilyen sokat vagyok távol” – mondta a holland.

Hamilton elnyújtott karrierjét viszont támogatja:

„Azt kell csinálnia, amit helyesnek érez és egészen addig kell versenyeznie, ameddig ezt akarja” – idézi Verstappen szavait tavalyi nagy riválisáról a RacingNews365.com.

„Szerintem már eddig is nagyszerű csatákat vívtunk, és biztos vagyok abban, hogy a következő években minden csapat kicsit közelebb kerül majd egymáshoz. Érdekes lesz látni, hogy kivel lehet majd küzdeni az élmezőnyben. Idén más jellegű csatáim voltak, nem olyanok mint tavaly (vele), és minden pilótával mások is ezek a küzdelmek. Amikor a határokat feszegetve kell harcolni a pozícióért, az igazán jó” – tette hozzá a kétszeres világbajnok.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: