DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Leclerc az élen az eső miatt megfelezett harmadik edzésen

Már a reggeli órákban jelentős csapadék zúdult a szingapúri pályára, az eső pedig a harmadik szabadedzés kezdetére sem hagyott alább. Leclerc zárt a legjobb idővel a megfelezett gyakorláson.

Komoly esőben kezdődött el a harmadik szabadedzés, az első tíz percben pedig leginkább Bernd Maylander volt a főszerepben, aki a safety carral körözött a pályán, ahol láthatóan rengeteg volt az állóvíz. Furcsaság, hogy ugyan visszaszámlálót elindították magyar idő szerint pontban 12:00-kor, de a bokszutca végén a lámpák továbbra is pirosan világítottak.

Hamarosan egészpályás sárga zászlót rendeltek el, mert a pályabírók seprűkkel kezdték el letolni a vizet az aszfaltról, miközben az eső elállt. A takarítási munkálatokat követően, félidőnél végre megkapták a zöld jelzést a csapatok!



Nehéz feladat előtt álltak a pilóták, hiszen miközben tapasztalatot kellett szerezniük a pályán esős körülmények között – hiszen az időmérőre további esőt jósoltak –, arra is ügyelniük kellett, hogy a kvalifikáció előtt két órával nehogy összetörjék az autót.

Elsőként a tegnap lángra kapó Pierre Gasly autóját láthattuk meg a pályán, majd csatlakozott hozzá a Szingapúri Nagydíj előtt szerződést hosszabbító csapattárs, Yuki Tsunoda is. Hamarosan benépesült az aszfaltcsík, Bottas pedig már arról beszélt, hogy az intermediate abroncsokkal talán gyorsabban is lehetne körözni.

A hétvégén második vb-címére hajtó Verstappen ennek megfelelően már egyből a zöld oldalfalú abroncsokon hajtott ki a garázsból, akárcsak nem sokkal később Leclerc is. Sok volt a csúszkálás, de mindenki megtisztelte a körülményeket és inkább az időmérőt szem előtt tartva, óvatosan lépett a gázpedálra a kigyorsításoknál.

Az első hibát Nicholas Latifi követte el, aki a középső szektorban látogatta meg a kevés bukótér egyikét, majd Albon is megforgatta a Williamst néhány perccel később. Verstappen szokásához híven egyből az élre ugrott, de a pálya állapota gyorsan javult, így hamar átvette a vezetést Gasly, de a holland gyorsan visszatért az élre. Az utolsó percekben szorossá vált az élmezőny: Leclerc mindössze két századdal ugrott Verstappen elé, őket pedig Sainz és Perez követte.

Az edzés végén még Leclerc megkérdezte versenymérnökét, hogy minden rendben van-e a motorral, mivel furcsa hangot hallott a felváltásoknál, de gyorsan megnyugtatták, hogy nem látnak semmilyen rendellenességet az adatokban.

A harmadik szabadedzés végeredménye:

1 Charles Leclerc FERRARI 1:57.782  
2 Max Verstappen RED BULL RACING RBPT 1:58.308 +0.526s
3 Carlos Sainz FERRARI 1:58.848 +1.066s
4 Fernando Alonso ALPINE RENAULT 1:59.429 +1.647s
5 Sergio Perez RED BULL RACING RBPT 1:59.526 +1.744s
6 Lance Stroll ASTON MARTIN ARAMCO MERCEDES 2:00.373 +2.591s
7 Esteban Ocon ALPINE RENAULT 2:00.911 +3.129s
8 Sebastian Vettel ASTON MARTIN ARAMCO MERCEDES 2:01.007 +3.225s
9 George Russell MERCEDES 2:01.010 +3.228s
10 Daniel Ricciardo MCLAREN MERCEDES 2:01.036 +3.254s
11 Kevin Magnussen HAAS FERRARI 2:01.089 +3.307s
12 Lewis Hamilton MERCEDES 2:01.220 +3.438s
13 Pierre Gasly ALPHATAURI RBPT 2:01.245 +3.463s
14 Mick Schumacher HAAS FERRARI 2:01.502 +3.720s
15 Yuki Tsunoda ALPHATAURI RBPT 2:01.679 +3.897s
16 Lando Norris MCLAREN MERCEDES 2:01.791 +4.009s
17 Alexander Albon WILLIAMS MERCEDES 2:01.907 +4.125s
18 Valtteri Bottas ALFA ROMEO FERRARI 2:02.066 +4.284s
19 Zhou Guanyu ALFA ROMEO FERRARI 2:02.599 +4.817s
20 Nicholas Latifi WILLIAMS MERCEDES 2:03.510 +5.728s
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: