DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Frusztráció, kiszáradás: Szingapúr megterhelő lesz a pilóták számára

A meleg, a magas páratartalom és a kiszáradás mellett az is frusztrálhatja az F1-es versenyzőket, hogy nehezen tudnak majd előzni: jöhetnek a bevetődések és a türelmetlenségek a futamon.

Damon Hill szerint a Ferrari pályája lehet a szingapúri: 1996 Formula-1-es világbajnoka úgy véli, hogy a speciális körülmények, a rövid egyenesek és a sok lassú (összesen 23) kanyar kedvezhet a Scuderia autójának, egyúttal a Red Bull kis légellenállású, egyenesben verhetetlen autója ellen dolgozhat. További adalék, hogy nehéz előzni ezen a pályán, ami jobban díjazza az időmérő teljesítményt – ez szintén a Ferrari malmára hajthatja a vizet.

„A pilóták számára már az óriási kihívást jelent, hogy beragadhatnak egy másik autó mögé és ettől frusztrálttá válhatnak. Akkor is nehéz előzni, ha gyorsabbak. Van ugyan DRS, de nincs hozzá elég hosszú egyenes. Emiatt egy nagyon bátor bevetődés kell a kanyarok belső ívén ahhoz, hogy előzzön valaki, ez frusztrációt, az pedig koncentrációvesztést okozhat” – magyarázta Hill az F1 Nation podcastben, de azt is hozzátette, hogy a hőség és a magas páratartalom, a folyadékvesztés (a futam végére akár kiszáradáshoz közeli állapotot is elképzelhetőnek tart) még inkább türelmetlenné és meggondolatlanná tehet vesrenyzőket.

-00122039_017



Az aszfalton ugyan dolgoztak a szervezők és itt-ott simábbá vált, de így is dobálósabb, rosszabb minőségű ez a pálya egy épített aszfaltcsíkhoz képest. Hill szerint ugyanakkor van egy dolog, ami a Ferrari számára előnyt:

„Úgy tűnik, hogy a Ferrari sokkal jobban birkózik meg a kerékvetőkkel, mint a Red Bull, emiatt ez Ferrari-pálya lehet” – mondta. 

Természetesen nemcsak a Ferrari, de a Mercedes is abban bízik, hogy megtámadhatja a Red Bullt ezen a különleges helyszínen: náluk elsősorban az lesz a kérdés, hogy mennyit javult az aszfalt és mennyire lesz kemény az autó futóműve ezekben a kanyarokban. Hill szerint egyébként is jóval nehezebb vezetni a mostani autókat, mint a korábbiakat, ehhez jön hozzá az, hogy a gumikat is sokkal jobban fogyaszthatják most Szingapúrban, mint korábban, így rendkívül megterhelő hétvége vár a pilótákra. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: