DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Aston: Fejlődtünk a katasztrofális kezdés után

Mike Krack szerint tagadhatatlan, hogy előreléptek az elmúlt versenyeken, és már talán övék a hatodik leggyorsabb autó – igaz, a csapatvezető örülne, ha ez a ponttermésben is jobban meglátszana.

Csalódáskeltőn indult az Aston Martin számára a 2022-es Formula-1-es évad, sokáig úgy tűnt, csak a Williams autóinál gyorsabbak. Az utóbbi időben azonban – talán épp a Hungaroringen bevetett trükkös hátsó szárny révén is – érezhető a javulás a „zöldeknél”, s bár a konstruktőri tabellán még mindig csupán a kilencedik helyet foglalják el, araszolgatnak az AlphaTauri és a Haas felé. A Holland Nagydíjon is gyűjtöttek egy tizedik helyet Lance Stroll révén, ami Mike Krack csapatfőnök szerint a fejlődés jele, bár azt ő is elismeri, hogy ezzel még nem elégedett:

aston-zandvoort-1



„Szerintem nem lehet tagadni, hogy ha megnézzük az itteni időmérős tempónkat, akkor léptünk egyet előre” – idézi Krack szavait a Motorsport.com szakportál. „De ha megnézzük a futamokon mutatott tempónkat és az eredményeinket, ugyancsak látható a javulás. Az első három verseny katasztrofális volt, azt hiszem. Visszaküzdöttük magunkat valamelyest, de némileg több pontot kell szereznünk, mint eddig tettük. Sikerült talán odaérnünk az Alpine és a McLaren mögé. Úgy vélem, következetesen harcban lehetünk a hatodik leggyorsabb autó státuszáért – csakhogy azért még nem jár pont.”

„Sokkal frusztrálóbb lenne a 15. helyen végezni. De nyilván amikor odaérünk, soha nincs problémája egyetlen élmenőnek sem. Úgyhogy ismét az volt, hogy beért a legjobb hat autó, aztán a két Alpine és az egyik McLaren Landóval, majd a következők már mi voltunk” – mutatott rá Krack. „Ha emlékszünk, azt mondtam, hogy az előző csoport elé kell kerülnünk, és ezt sikerült is elérnünk. És így is kell folytatnunk. Ezúttal némileg előrébbről is indulhattunk. Úgy gondolom, a következő futamokon is szerezhetünk pontokat, de nem jó érzés, hogy ismét mindössze egyet gyűjtöttünk.”

Az Aston Martin csapatvezetője szerint rendkívül motivált az alakulat és remek a légkör is az istállónál, legyen szó a pályán vagy a gyárban dolgozó emberekről. „Úgy vélem, a csapatunk nagyon jó stratégia, gumikezelés és a megfelelő beállítások terén is. Az autón is fejlesztettünk, szóval igazságtalan lenne minden érdemet a versenycsapatnak tulajdonítani. Az autó egyértelműen javult az utóbbi versenyeken, és reméljük, még tovább tudjuk fejleszteni” – tekintett előre bizakodva Krack.

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: