DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Alpine-t tesztel Monzában Jacques Villeneuve

Világbajnoki címe után 25 évvel újra Renault-motoros Formula-1-es autóba ül az 51 éves Jacques Villeneuve. A tesztre az Olasz Nagydíj utáni szerdán kerül sor, a kanadai főleg a nagy G-erők miatt izgul.

Az egykori versenyző az F1-et közvetítő francia tv-csatorna, a Canal+ közreműködésével kapta a tesztlehetőséget: egyben világbajnoki címe 25. évfordulója előtt is tiszteleg az Alpine. A kapcsolódási pont a márkához, hogy Villeneuve 1997-ben a Renault-motorral hajtott Williamsszel győzött, emellett három utolsó F1-es nagydíját a Renault gyári versenyzőjeként teljesítette, Fernando Alonso ideiglenes csapattársaként. Villeneuve az A521-et vezetheti, a csapat tavalyi versenygépét, melyet idén Oscar Piastri és Jack Doohan tesztjei során használtak.

„Mivel a tavalyi autóról van szó, nem lehet visszafojtani a motort, így rendes köröket fogok megtenni Monzában. Annak idején három versenyen vettem részt Fernando mellett, szóval van múltam a csapattal. A mérnököm pedig Alan Permane volt” – mondta a Motorsport.com-nak Villeneuve. Az említett Permane ma az Alpine sportigazgatója.



„Ez rettentő izgalmas, őrületes lesz. Jó lesz megérteni, milyenek is ezek az autók. A szimulátorban már kipróbáltam. A modern autók nem annyira meggyőzőek alacsony sebességnél, de nagy tempónál hihetetlenek. Fontos, hogy jó ülésem legyen, mert a hihetetlen G-erők miatt pokoli lesz. Még jó, hogy hosszú az egyenes, így jut idő kicsit pihenni” – mondta Villeneuve, mire számít Monzában.

Egy másik különbség a kormány, amelyen sokkal több gomb és opció található manapság. „Ez igaz, de mindent meg lehet szokni. Mindig gamer voltam, nem csupán versenyzős játékokkal. Ha az ember valamihez nincs hozzászokva, akkor nehezebb, hiszen nincs idő arra, hogy kibogozzuk, mi mire való a kormányon. De ha megszokja az ember, természetesen jön” – folytatta a kanadai, aki hozzátette, továbbra is aktív versenyzőnek tartja magát, hiszen igazából sosem akasztotta szögre a bukósisakot. Utoljára év elején, a Daytona 500 NASCAR-futamon versenyzett, tévés teendői hiúsították meg, hogy több futamon rajthoz álljon.

A jövő szerdai teszten a francia csatorna kommentátora, a versenyzői tapasztalattal rendelkező Julien Febreau is kipróbálja a tavalyi Alpine-t, a csapat pedig az idei A522-t is pályára küldi filmforgatási nap címen. Villeneuve és Febreau a tesztre a 2012-es Lotus E20-szal melegítenek be a Paul Ricard-on.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: