DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 9. szerda
F1

Kettős Mercedes-sikerrel indult a hétvége

Russell és Hamilton hozta el az első két helyet a Holland Nagydíj nyitóedzésén, míg Max Verstappen alatt tíz perc alatt megállt a Red Bull. A Ferrarik nem villogtak, ahogy Perez sem.

Meglehetősen eseménydúsan indult a Holland Nagydíj első szabadedzése: az első tíz perc során előbb Mick Schumacher, majd Kevin Magnussen is hibázott és a kavicságyban kötött ki, végül pedig Max Verstappen miatt piros zászlóval meg is szakították a gyakorlást. A világbajnok alatt szinte azonnal meghibásodott a Red Bull sebességváltója, így az autó megállt a pályán – nem indult jól a hétvége a hazaiak rocksztárja számára, pedig az első körök után 1:14,7-tel, félmásodperces előnnyel rögtön az élre állt.

Az újraindítás után a versenyzők még inkább elkezdték feltérképezni a körülményeket, de az erre a hétvégére új padlólemezt kapó Sergio Perez kettőt is hibázott: előbb elfékezte magát, majd lesodródott a pályáról és épphogy elkerülte a falat, de ezt az incidenst megúszta a Red Bull. Közben Ricciardo is a sóderbe csúszott, de a McLaren sem tört össze, a kisebb-nagyobb hibák viszont jelezték: nem olyan egyszerű alkalmazkodni a hullámzó, szűk, kanyargós pálya ritmusához.

Az edzés derekánál előkerültek a lágy gumik, bár Lance Stroll a keményekről a többiekkel ellentétben inkább a közepesekre váltott, míg Guanyu Zhou csak jókora késlekedéssel hajtott ki a bokszból és ő is a legkeményebb keverékeket próbálgatta. 

Meglehetősen jól kezdtek egyébként a McLarenek, Ricciardo hibája ellenére hamar a második-harmadik helyre hozták fel magukat és főleg a lassú kanyarokban bizonyultak gyorsnak, a mérések szerint ezek a fordulók a wokingiaknak feküdtek legjobban az egész mezőnyben. A Ferrarik sem mozogtak rosszul, Sainz féltávnál az élre állt és jó ideig ott is maradt, Leclerc-nél gyorsabban kezdett, a monacói eléggé beleszürkült most a mezőnybe.

-00122035_281



A Mercedes nem kezdett jól, de negyedórával a vége előtt George Russell azért megvillant a W13-mal, remek utolsó szektort produkálva a harmadik helyre, a McLarenek közé jött be a brit. Innentől pedig jöttek az ő perceik: Russell második lágygumis próbálkozása konkrétan első időt ért Sainz előtt közel négy tizedmásodperccel, majd Lewis Hamilton első köre második pozíciót hozott, így tíz perccel az órán hirtelen 1-2-be kerültek a csillagosok.

Ez pedig így is maradt: a kissé furcsa edzésen Verstappen végül az első tíz perc és a váltóhiba után nem tért vissza, Perez a személyre szabott padlólemezzel szűk egy másodpercet kapott Russelltől és a Ferrarik sem tudtak már javulni: a jól mozgó McLarenek követték Sainzot, a gyorskörös próbálkozását megszakító Leclerc pedig csak hatodikként zárta az eseményt. Az Alpine-ok sem villogtak most (főleg a rivális McLarenhez képest), Alexander Albon megint top tízbe hozta a végén a Williamst, de beszédes, hogy az Aston Martinok fel sem tették a lágy gumit és a többiek is inkább hosszabb etapokat teljesítettek, átlagtempót és beállításokat vizsgálgattak, elsősorban a futamra készülve. Azt még emeljük ki, hogy szokás szerint az Alfa nem kezdett tökéletesen: ők teljesítették a legkevesebb kört Verstappenen kívül, a többiek nagyjából ugyanannyit mentek ebben az egy órában.

Az első szabadedzés végeredménye:

élő

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: