DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 4. szerda
F1

Szabó Krisztián rovata: Csak elveszíthetik

Feléhez érkezett a Formula–1-es szezon a nyári szünetben. A Red Bulltól és Verstappentől a bajnoki címet elvenni már nem lehet, a Ferrari-átok pedig Leclerc-t is utolérte.

Az évad kezdetén ebben a rovatban arról írtam, egy szabályváltozás során az előtte sikeres csapatok előnyből indulnak, hiszen náluk vannak a legjobb mérnökök és a know-how. Most már látjuk, ugyanaz a három csapat alkotja az élmezőnyt, mint sok éve, még ha a sorrend változott is.

A Red Bull rettentő stabil ebben az évben, nagyon összeszedett a teljes csapat. Sok verseny van még hátra, de úgy érzem, ezt a bajnokságot már csak elveszíthetik, el nem vehetik tőlük. Az autó már kiforrott, nagy hibákra nem lehet számítani, egy-egy nullázás, baleset benne van a pakliban, de közel 100 pontos előnynél bele is fér. Verstappen pedig egyszerűen profi. Nem mennék bele a vitába, megérdemelten nyert-e tavaly világbajnokságot vagy sem, de tény, hogy világbajnokként vezet, kellően vehemens és nagyon jól kiegészítik egymást a csapattal.



Hiába indult nagyon jól a Ferrari éve, nekik sikerült elveszíteni ezt a bajnokságot. Négy-öt verseny után lecsapott a Ferrari-átok, a megbízhatóság és a stratégia, azaz csapathibák miatt rengeteg pontot vesztettek. Leclerc-t is nagyon jó versenyzőnek tartom, de az autósportban kell egy kis szerencse is, ami belőle valahogyan hiányzik. Bekerült egy balszerencsés spirálba, amelyből úgy néz ki, nem tud szabadulni.

Az év közepére a Mercedes összekapta magát, most már a top 3-as eredményeket hozzák stabilan. Ez a bajnokság nem lesz már háromesélyes, de úgy gondolom, hogy a szezon vége felé már nem csak a Red Bull és a Ferrari fog nyerni. Russelltől vártam a jó eredményeket, de így is meglepetés számomra, mennyire stabil és nagy küzdő. Hamiltonban azt látom, hogy kicsit megtört, mélyen benne van még a tavalyi incidens és az, hogy csalódott a sportban, még ha profiként hozza is az egyre erősebb helyezéseket.

Schumacher szereplését is érdemes kiemelni: örülök, hogy már pontokat szerez

A szezon elején leírtam a McLarent, azt jósoltam, nehéz lesz kimászni a gödörből. Ehhez képest megleptek azzal, hogy pár verseny után nagyon jó eredményeket hoztak. Azóta újra visszaestek, de még így is a középmezőny elején állnak, az Alpine-nal együtt. A legnagyobb csalódás egyértelműen az Aston Martin, ahhoz képest, hogy pink Mercedesként mennyire jól mentek, az elmúlt két évben nem találják önmagukat. Kisebb csalódás a Haas, akik nagyon erősen kezdték a szezont, azóta viszont csak néha szereznek pontot.

A szabályváltozások fő célja az előzések segítése volt: eleinte tényleg többet láttunk, azóta viszont visszaállt a korábbi szint, és ezek is főleg DRS-előzések. Az év felénél úgy néz ki, nem látunk szoros vb-harcot, mint tavaly, de abban joggal bízhatunk, hogy még sok többesélyes, izgalmas futam vár ránk a végéig.

Szabó Krisztián hazánk legsikeresebb ralikrosszversenyzője, kétszeres Európa-bajnok a Super1600 kategóriában (2016, 2017). 2019 óta a Ralikrossz-világbajnokságon szerepel, ahol 2021-ben összetett ötödik pozíciót ért el két dobogós helyezéssel: ebben az évben a TOP50 Magyar Autóversenyző ranglista első helyén végzett. Rovatában hónapról hónapra megosztja véleményét a motorsport aktuális beszédtémáiról, történéseiről. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: