DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

A teniszben, profik ellen sem tud veszíteni Alonso

Győzni akarásába nyújtott bepillantást Fernando Alonso: az ellenfelek erősségeit próbálja megsemmisíteni, nem csupán a Formula-1-ben, hanem bármilyen játékban. A teniszt hozta fel példaként.

Nem ok nélkül versenyez 41 évesen is a királykategóriában Fernando Alonso – a kétszeres világbajnok olyan versenyzőként ismert, aki minden tényezőt igyekszik a maga előnyére fordítani, olyan apró részleteket is, amilyen másnak eszébe sem jutna. Az Autosport szaklap két példát hozott fel: az idei Osztrák Nagydíjon a spanyol a kvalifikáció és sprintfutam közti szabadedzésen azon ügyködött, hogy rajtpozícióját tisztítsa, így jobb startot vehessen. (Ez végül nem jött be, mivel a sprinten nem tudott részt venni műszaki gond miatt.)

Franciaországban pedig vasárnapi, rajt előtti bokszból kivezető körein fordult szándékosan az 1-es kanyar belső és a 2-es kanyar külső oldalán, hogy felgumizza az aszfaltot – azzal a céllal, hogy az első körben megelőzze az ellenfeleket, akik arra számítottak, hogy a szóban forgó íveken nem lesz jó a tapadás. Lando Norrist és George Russellt éppen így tudta átlépni a start után.



„Igen, én ilyen típus vagyok” – mondta az Autosportnak adott interjúban Alonso, akit láthatóan büszkeséggel töltött el, hogy apró trükkjeit kiszúrták a szakértők. „Száz százalékot kell kihoznom abból, amit én csinálok, és el kell pusztítanom mások erősségeit. De ez mindenben így van, amibe belevágok, bármiben, amit játszok.”

„Szoktam teniszezni, ha pedig jó ellenfelem van, akkor nagyon magasra ütöm a labdát. Ezzel ugyanis meg lehet törni a ritmusukat, ők ugyanis nagyon keményen ütött labdákhoz szoktak hozzá. Ha profikról van szó, ők mindig erős labdákat kapnak, az olyan ütésekhez vannak hozzászokva. De egy magasra ütött labda hibára készteti őket, mivel ilyenkor lágyan érkezik a labda. Jobb esélyeim vannak a teniszben, ha magasra ütöm a labdát” – mutatott betekintést abba, hogy még egy tét nélküli teniszmeccsen is minden áron győzni akar.

„A magas labda az egyetlen esélyem, hogy legyőzzem őket, ezért eleve így játszom. Nem csupán a versenyzésről van tehát szó. Egyszerűen meg kell semmisítenem a többiek erősségeit, a sajátjaimból pedig maximumot kell kihoznom.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: