DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Bottas jobban élvezi az F1-et, mint valaha

Eddigi karrierje legélvezetesebb szezonjának tartja az ideit az Alfa Romeo finn pilótája, akinek tetszik a változatos csata a középmezőnyben – ráadásul a pályán kívül is szabadabbnak érzi magát.

Valtteri Bottas 2017 és 2021 között öt szezont húzott le a konstruktőri vb-címeket rendre begyűjtő Mercedesnél, de néhány versenyt leszámítva Lewis Hamilton árnyékában maradt. Az idei évadra átigazolt az Alfa Romeóhoz, ahol mintha újjászületett volna: bár győzelmekért és dobogókért nem tud harcolni, mégis vidámabbnak tűnik, mint valaha. Ebben pedig a finn szerint többek között az is közrejátszik, hogy végre egy csapat többéves szerződést kötött vele:

bottas-alfa-hun-2022-1



„Ez az első alkalom számomra, mivel még a Williamsnél is mindig egy évre írtam alá” – nyilatkozta a Motorsport.com lapnak adott interjújában. „Először fordul elő, hogy nem kell ezen stresszelnem és az ezzel kapcsolatos kérdéseket megválaszolgatnom, mert azoknak a versenyzőknek, akik most még nem tudják, mit tartogat a jövőjük, biztosan nem lesz kellemes.”

Bottas azt is elárulta, hogy kifejezetten tetszik neki a középmezőnybeli csaták változatossága: „Ez a szezon talán az eddigi legélvezetesebb. Oké, talán olykor nem emlékszünk dolgokra, de úgy érzem, minden eddiginél jobban élvezem az F1-et. Ami a versenyzést illeti, nagyon jó móka, különösen annak fényében, hogy a középmezőnyben mennyire más a versenyek stratégiája. Egy döntéssel sok helyezést lehet ugrani. Egy teljesen másik játék. Korábban a Mercedesnél általán egyetlen csapat ellen harcoltunk, úgyhogy arra a két autóra koncentráltunk. Most viszont akár hat autóval is tisztában kell lennem körülöttem, úgyhogy ez jó.”

A többszörös futamgyőztes pilóta arról is beszélt, hogy az egész közeg sokkal nyugodtabbnak érződik az Alfánál, mint az előző években a Mercedesnél. Úgy érzi, például a híressé vált pucér fenekes fotót sem biztos, hogy feltölthette volna a közösségi oldalaira a korábbi alakulatánál: „Kétlem, hogy megtehettem volna. A pályán kívül is annyira nyugodt vagyok, és egyúttal az emberek véleménye is kevésbé érdekel. Az pedig egy jó kép volt!” – tette hozzá Bottas.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: