Steward
Admin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2022. szeptember 24. szombat
F1

Perez hetesre értékeli eddig a szezonját

Sokkal komfortosabban érzi magát a csapatban és az autóban egyaránt a mexikói, aki a Monacói Nagydíjon aratott győzelmét emelte ki fénypontként a Red Bull félévértékelő interjújában.

Második idényét tölti a Red Bullnál Sergio Perez, aki a nyári szünetre fordulva a világbajnoki pontverseny harmadik helyén áll, 85 egységnyi hátránnyal Max Verstappenhez képest. A Red Bull honlapján megjelent rövid félévértékelő interjúban a mexikói elismerte: az évad eleji kiesések után nem számított rá, hogy ilyen jó helyzetben fognak állni az idény felén túl (a konstruktőrök között magabiztosan vezet a csapat a Ferrari előtt).

perez-redbull-2022-f1



Perez ismét elmondta, hogy az idei versenygép sokkal jobban kedvez neki, mint az előző évi: „Az RB18-as nagyon más autó a tavalyihoz képest, sokkal komfortosabban érzem magam a volánnál, ahogy az látható a teljesítményben és az eddigi kiegyensúlyozottságban” – fogalmazott a pilóta, aki azt is megjegyezte, hogy jó érzés, hogy már aláírta a következő két évre szóló szerződését is.

Azon sem sokat gondolkodott, hogy mi volt a szezon eddigi fénypontja számára, hiszen volt egy futam, amelyiken győzni tudott: „Monaco! Egy valóra vált álom volt ott nyerni, nagyszerű érzés, hogy az zsebben van.”

A nyári szünet utáni versenyek közül többet is vár már Perez: „Várom, hogy visszatérhessünk Japánba, hiszen három éve nem jártunk ott. De várom Austint és Mexikót is – na meg Zandvoortot, mivel fantasztikusak a holland szurkolók” – kedveskedett csapattársának is a mexikói.

Végezetül arra a kérdésre, hogy hány pontot adna magának a szezon eddigi részére tízes skálán, Perez egy 7/10-es osztályzattal felelt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: