DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Nem frusztrált Ocon miatt Alonso

Végül a spanyol lett az erősebb Alpine nyolcadik helyezésével, de csapattársa megint csökönyösen ragaszkodott a kedvezőbb pozícióhoz. A kétszeres bajnok elégedett, de azért jobb eredményt várt a Hungaroringen.

Egyéni stratégiával teljesítette a Magyar Nagydíjat az Alpine: egyedüli csapatként csak egyszer cseréltek kereket, és kemény abroncson tették meg a táv kétharmadát. A csapat végül nyolcadik és kilencedik helyezést szerzett Fernando Alonso és Esteban Ocon révén. A csapateredményt egy belső tényező is hátráltatta: amíg Ocon állt előrébb, vehemensen védte pozícióját a csapattárshoz képest.

„Nem volt frusztráló, én csak követtem az utasításokat, melyeket a csapat adott nekem. Kicsit vissza kellett esnem, vigyáznom a gumikra, mivel egy kiállással akartuk megoldani a futamot. A végén ez sikerült is” – mondta a leintés után kameráknak nyilatkozó Alonso, mikor Oconról kérdezték.



„Mindent összevetve az eredmény, különösen a McLarenhez képest, a pontokat nézve jó, de nyilvánvalóan ötödik-hatodik helyről indultunk, ezért voltak elvárásaink, szebb eredményt vártunk ma, de ahhoz nem voltunk elég gyorsak a futamon. A kemény gumin küszködtünk, hogy működésre bírjuk. Trükkös volt az egyensúly az autóban” – összegezte a vasárnapot Alonso. Lando Norris az Alpine-ok előtt, hetedik pozícióban végzett, de egyedüli McLarenként ért célba, így a két csapat ugyanannyi vb-egységet gyűjtött.

„Azt hiszem, elég jó hónapunk volt, az elmúlt négy versenyen új alkatrészek kerültek az autóra, melyeknek köszönhetően kicsit versenyképesebbek lettünk” – tekintett vissza az eredményes júliusra Alonso, aki a hónap összes nagydíján pontszerző volt, háromszor a legjobb hat közt. „Pontokat kell szereznünk mindkét autóval, mint ma, és remélhetőleg ez lesz az erősségünk a McLarenhez képest a konstruktőri versenyben.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: