DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Vettel nem esett hasra az Aston szárnyától

Remekül szerepelt pénteken az Aston németje, de ezt nem az új hátsó szárnynak tulajdonítja. Egyébként is úgy érzi, hogy ha esni fog az időmérőn, akkor javulniuk kell, mert vizes pályán nem jók.

A hetedik helyen zárta a Magyar Nagydíj második szabadedzését Sebastian Vettel, aki szerint viszont ennek nem az Aston Martin új, most bemutatott hátsó szárnya az oka: egyszerűen jól mozog az autó, nem volt semmilyen problémájuk és kényelmesen érezte magát az ülésben. Nagy csodákat azért nem vár.

„Alapvetően jó napunk volt, jó votl az érzés az autóban, nem voltak gondjaink, bár itt-ott még mindig van vele munka. Itt nyilván a lehető legtöbb leszorítóerőt akarjuk megtalálni és természetesen itt van az új hátsó szárnyunk, ez nem titok. Ez viszont nem jelent masszív előrelépést, tette, amit tennie kellett, nem ugrottunk vele nagyot előre. Szerintem egy kicsit agresszívebbek voltunk, mint máskor szoktunk pénteken. Szóval jó, hogy a csapat próbálkozik és keresi a megoldást, de mindig azt kívánjuk, hogy bárcsak nagyobb hatásuk lenne” – idézi Vettel szavait az Autosport.

-00122030_292



Ahogy a többiek, úgy természetesen a német is az esőt várja szombaton, ezért sem tulajdonít nagy jelentőséget a mostani jó formának, főleg hogy esőben mostanában nagyon nem ment nekik.

„Meglátjuk, hogy mennyire esik majd, az nyilván szomorú lenne, ha annyira szakadna, hogy nem tudnánk pályára hajtani és a nézőknek nem lenne szép napjuk, szóval szorítok. Viszont ha vizes lesz a pálya, akkor javulnunk kell az utóbbi két esős időmérőhöz képest. Szóval van dolgunk, van mire készülnünk, de persze jó volt a kezdés. A klasszikus esős beállítások már régóta nem léteznek, hosszú-hosszú-hosszú ideje eltűntek, valószínűleg én pont a legvégén tapasztaltam meg őket. Persze tudjuk, hogy a futam valószínűleg száraz lesz, de az időmérőre is készülni kell, próbáljuk gyorsítani az autót. A cél az, hogy most és minden további futamon pontot szerezzünk.”

 

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: