DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Tsunoda: Nem vagyok idegbajos, csak ordibálok

A mezőny japánja igyekszik tompítani Helmut Marko kijelentéseit dühkitöréseiről. Yuki Tsunoda szerint a valóságban higgadtabb, mint egy külső szemlélő számára.

A másodéves pilótáról kialakult kedvezőtlen képen nem segített Helmut Marko, a Red Bull-tulajdonú csapatok tanácsadója, mikor egy interjúban „problémás gyereknek” nevezte Tsunodát, akit úgy jellemzett, „hajlamos dühkitörésre, de rettentő gyors” – még azt is elmondta, pszichológust fogadtak, hogy segítsen az AlphaTauri-pilóta habitusán javítani. Nyilatkozata nem vetett jó fényt Tsunodára, aki igyekszik mérsékelni Marko szavait:

„A versenypályán, amint felkerül a sisak, valószínűleg könnyebb frusztrálttá válni. Mostanában sikerült jól kontrollálnom, a tavalyi évhez hasonlítva biztosan. És nem gondolom, hogy én vagyok az egyetlen, aki felhúzza magát a pályán” – idézi a Motorsport-.com Tsunodát.



„Úgy tűnhet, hogy én személy szerint indulatosabb vagyok, mint a többiek, talán mert kiabálni szoktam. De nem vagyok olyan idegbajos, mint amilyennek tűnhet, nyugodt tudok maradni. Természetesen nem mindig sikerül, de igazából vannak más dolgok, melyekre összpontosítanom kell, így ezzel nem igazán törődöm. Azt hiszem, még ha ordibálok is, senkit sem érdekel, ha jól teljesítek a versenyhétvégén” – összegezte a 22 éves japán versenyző.

Egyelőre nem eldöntött, Yuki Tsunoda megtarthatja-e az AlphaTauri ülését 2023-ban: a csapat eddig Pierre Gasly szerződéshosszabbítását erősítette meg, bár Franz Tost csapatfőnök megfogalmazása szerint jó esély van rá, hogy Tsunoda jövőre is a csapat versenygépében üljön – talán higgadtabb hangvételű rádiózásokat produkálva.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: