DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 7. kedd
F1

Verstappen: Akinek példaképe van, csak veszíthet

Sosem volt hőse, akinek sikereit utánozni akarta – hangsúlyozta Max Verstappen. Nem akarja és nem is tudja magát másokhoz hasonlítani: szerinte ez a sikere kulcsa.

A nagy rivális, Lewis Hamilton sosem titkolta, gyerekkori kedvence Ayrton Senna volt: különleges fejezetet jelentett a brit pályafutásában, mikor utolérte a példakép három világbajnoki címét és 41 futamgyőzelmét 2015-ben, valamint 65 pole-pozícióját 2017-ben. Hamilton mindig áhítattal beszél Sennáról – vele ellentétben Max Verstappen viszont azt hangsúlyozza, nincsen olyan egykori versenyző, akire példaképként tekintene.

„Hogy őszinte legyek, sosem volt példaképem, habár sok sportolót rendkívül tiszteltem az eredményei miatt. De olyan sosem volt, akit utánozni szerettem volna, mindig csak magammal törődtem” – mondta az F1 Insidernek Verstappen, akit kifejezetten Sennáról kérdeztek.



„Aki teljesen rá van függve egy példaképre, és ezt a hőst akarja másolni, az csak veszíthet: mert legfeljebb csak annyira jó lehet, de jobb sosem. Ezért próbáltam mindig magam lenni, nem akarom és nem tudom magam másokhoz hasonlítani. Végső soron azt akarom mondani magamnak, hogy a lehető leggyakrabban a legjobb munkát végeztem” – mondta Verstappen.

A hollandnak ennélfogva nincs olyan célja, mint Hamiltonnak, aki Senna miatt három világbajnoki címről álmodott. Helyette így fogalmazza meg jövőbeli ambícióját: „Annyi bajnoki címet akarok nyerni, amennyit csak lehetséges. Arra nem akarom pazarolni a gondolataim, hogy ez vajon mennyi lehet, mivel ez mindig a felszerelésen múlik. De ha nem sikerül, akkor sem leszek depressziós” – mondta a világbajnokságot féltávnál 38 pontos előnnyel vezető címvédő.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: