DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Schumacher: Jó ilyen kérdésekre válaszolni

Első F1-es pontjait szerezte a Haas német pilótája, aki szerint Max Verstappen kétszer is leszorította őt a pályáról - mindenesetre nagyon boldog és örül, hogy végre erről beszélhet.

Karrierje első Formula-1-es pontjait szerezte meg Mick Schumacher Silverstone-ban: a fiatal német fantasztikus futamot teljesített, a 19. helyről zárkózott fel, majd a végén Max Verstappennel vívott rendkívül izgalmas és látványos csatát. A világbajnokot végül nem tudta megelőzni, de így is a nyolcadik helyen zárt, ezzel megtörte a jeget, ráadásul a Haas is boldog lehet, hiszen Kevin Magnussen is befért a top tízbe.

"Már pénteken jó irányba indultunk, nem kellett nagy változtatásokat eszközölni, a harmadik szabadedzésen is megvolt a tempónk és nem volt ok arra, hogy ne legyen jó a hosszú etapunk - mint láthatjuk, meg is volt a versenytempónk. A végén Max kétszer is leszorított a pályáról, érdemes megnézni, talán volt ebben több is, de összességében nagyon boldogok vagyunk, hogy a 19. helyről feljöttem. Gyorsak voltunk és ezt be is tudtuk bizonyítani" - mondta Schumacher a Formula.hu jelenlétében.

sch_5



"Remek eredmény a csapat számára a kettős pontszerzés, nekem pedig az a nagyszerű, hogy végre ilyen kérdéseket kaphatok az újságíróktól..." - tette hozzá a német, akit egyébként Günther Steiner is megdicsért.

"Ez nem szerencse volt, ilyen gyorsak voltunk, hogy a 17-19. helyről a 8-10. pozícióban zárjunk. A srácok remek munkát végezte" - mondta a csapatfőnök. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: