DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Így lett vezethetetlenből dobogós autó Hamilton alatt

Pénteken szörnyű volt a Mercedes, aztán egy teljesen más beállítással próbálkozott a csapat, amivel drasztikusan megváltozott az autó viselkedése - ez kellett a sikerhez Hamiltonnak.

Pénteken még arról beszélt Lewis Hamilton, hogy a Mercedes autója egyre csak rosszabbá válik, ahogy haladnak előre a szezon során, mintha folyamatosan csak romlana a helyzet - azt a szót használta, hogy "vezethetlen" volt a W13-as az első két szabadedzés során. Ehhez képest már az időmérőn is jelentős javulást láthattunk vizes körülmények között, a futamon pedig talán az idei legkellemesebb versenytempóját produlálta a hétszeres világbajnok. Hogy hogyan jutott el idáig?

"Pénteken olyan volt az egyensúlya, hogy amint minimálisan is megmozdítottam a kormányt, hogy kanyarodjak, elindult a hátulja, Folyamatosan ezzel küzdöttem, alig lehetett elkerülni vele a falakat. Emiatt nem is fejeztem be a versenyszimulációmat, mert vezethetetlen volt az autó azokkal a beállításokkal. Két különböző elképzelésünk volt és, amit ott kipróbáltunk, félelmetesnek bizonyult" - magyarázta Hamilton a Formula.hu jelenlétében.

lh44



"Aztán összegyűjtöttük és elemeztük az adatokat, majd drasztikusan belenyúltunk a beállításokba, aminek köszönhetően sokkal-sokkal jobb lett az autó. Sokkal közelebb állt ahhoz, amit szerettünk volna elérni. Volt egy kisebb, kezelhető mértékű alulkormányozottságom, de jobbak voltak a kigyorsítások, nem tapasztaltam azokat a pénteki kitöréseket. 180 fokos fordulat állt be" - mondta a brit pilóta.

"Ezek után nagyszerű érzés volt ott lenni az élmezőnyben és itt-ott tartani a lépést a legjobbakkal, ez reményt adott nekünk. Szerintem még több van az autóban, a potenciál tényleg benne rejtőzik, ha a megfelelő beállításokkal tudjuk használni. A legnehezebb dolog idén az, hogy a működési tartománya ennek az autónak sokkal-sokkal szűkebb, mint bármelyik másiknak. Tudom, hogy hol veszítek időt az első helyezettekhez képest, azon fogok dolgozni."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: