DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Jos Verstappen: Ezen a kulcsfontosságú területen Maxnak javítania kell

Max Verstappen mindössze egy pole-pozíciót szerzett a szezon nyolc versenyén, Charles Leclerc ezzel szemben nagyon erősnek bizonyult a 2022-es időmérőkön.

Jos Verstappen szerint a kvalifikációkon Max és a Red Bull még lassabb, mint a Ferrari, különösen az utcai pályákon. Leclerc gyorsan olyan pilóta lett, akitől félni kell a Q3-ban, miközben Verstappen és csapattársa, Sergio Perez sokszor nehezíti meg a saját dolgát a versenyre.

Egyedüli – Imolában elért – rajtelsősége mellett a holland háromszor kvalifikált a második rajtkockába, a nagydíjak felén pedig a második sorból indult, kétszer harmadik, kétszer negyedik pozícióból. Jos elmondta, hogy fia képtelen egy tökéletes kvalifikációs kört összehozni az RB18 volánja mögött, jelenleg ez az egyetlen gyenge pontja a 2022-es idényben:

„Az egyetlen dolog, ami még hiányzik, az a kvalifikáció– mondta a Verstappen.com rovatában. „Szombaton (Bakuban) az időmérő edzés utáni interjú soránlátható volt rajta a frusztráció, mert még nem úgy megy, ahogy ő szeretné.Ha sikerül ezt megoldani, könnyebb lesz a dolga. Utcai pályákon ez még nyilvánvalóbb, mivel az kevésbé van felgumizva, és nehezebb a kanyarokban irányítani az autót.Annak ellenére, hogy idén eddig csak egy pole-pozíciót szerzett és kétszer kiesett, Verstappen mindössze hat ponttal van elmaradva a tavalyi világbajnoki szezonja ezen szakaszában szerzett pontjaihoz képest.



A Red Bull főnöke, Christian Horner szerint a 24 éves pilóta nagy magabiztossággal vezet, de azon hétvégék, amelyek nem úgy mennek, inspirálják is – magyarázta apja.

„A jó hír az, hogy a verseny alatt a Red Bull úgy megy, mint a rakéta– folytatta Jos. „Az autó egyensúlya jó, hosszú távon a gumik másként viselkednek, és az autó is gyorsabban fordul. Max ezt nagyon jól tudja kezelni. Stabilan fut egyenletes köridőket, minden kört 100%-osan pontosan ugyanúgy. Láthattuk, hogy Max nagyon motivált, melyhez természetesen hozzájárult a monacói verseny is, de nem igazán engedi, hogy ez túlságosan befolyásolja. Ez csak még jobbá teszi őt. Egy kihívással küzdő Max még jobb lehet.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: