DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Alonso–Vettel csata az esőedzésen

Az eláztatott pályát és a köztes abroncsokat a mezőny két veteránja érezte legjobban – eközben a Red Bullok és a motorbüntetésre számító Leclerc spóroltak a körökkel.

Montrealban a második szabadedzést követően kezdett el esni az eső, és szombat délelőtt is jelentős mennyiségű csapadék volt a pályán. A 60 perces utolsó szabadedzés eláztatott aszfalton zajlott – kizárólag esős gumikon zajlott a körözés, a megcsúszások, kisebb bukótérlátogatások pedig bizonyították, milyen trükkösek ezek a körülmények, igaz, az időmérő előtt a versenyzők észnél voltak, és elkerülték a nagyobb balesetet hordozó kockáztatást.

Különböző csapatok különböző taktikákat alkalmaztak: Carlos Sainz Ferrarija és a legtöbb középcsapat például már az edzés elejétől rótták a köröket, Max Verstappen és a két Mercedes azonban az első félórában el sem hagyták a garázst. A köridők folyamatosan gyorsultak, ahogy az edzés telt: az első tapogatózó körök után 1:39-től indult a mérce, félidőnél Sainz már 1:35,858-as köridővel állt a tabella elején teljes esőgumin. Közismerten esőmenő honfitársa, Fernando Alonso követte az Alpine-nal a második, Pierre Gasly pedig a harmadik helyen.



Az utolsó negyedórában a pálya eleget javult, hogy felkerülhessenek a köztes esőgumik. Fernando Alonso és Sebastian Vettel élték leginkább a körülményeket, többször is helyet cserélve az első pozícióban. Végül a spanyol végzett az első pozícióban, 1:33,836-os legjobb idővel. 55 ezredmásodperccel volt gyorsabb Vettelnél, aki végül csak harmadikként végzett, mivel a leintés pillanatában még közéjük ékelődött Gasly, két ezreddel verve a németet. (A nem frissülő időmérő rendszer minket is átvert: a leintés után még percekig nem jelezte a francia eredményét.)

Kimagaslóan legtöbb kört 27-tel Yuki Tsunoda teljesítette – az AlphaTauri-s annak ellenére volt szorgalmas, hogy teljes motorcsere miatt a mezőny végéről fog indulni. Ehhez képest a két Red Bull csak 10 körig jutott, mindössze az utolsó percekben teljesítettek köridőt, de végül egészen előre kapaszkodtak: Sergio Perez nyolcadik, az első kanyarban kicsúszó Max Verstappen kilencedik helyen végzett végzett.

Charles Leclerc viszont egyedüliként nem fejezett be mért kört – bár ötször teljesítette az aszfaltcsíkot –, a monacói nem kockáztatott, hiszen autójában még négy motorkomponenst cserélt a Ferrari, biztosan a mezőny hátuljáról kell indulnia, így feltehetően az esős időmérőt is kihagyja.

A harmadik szabadedzés eredménye:

  Versenyző Csapat Köridő Hátrány Körök
1 Fernando Alonso ALPINE RENAULT 1:33.836   15
2 Pierre Gasly ALPHATAURI RBPT 1:33.889 0.053 18
3 Sebastian Vettel ASTON MARTIN ARAMCO MERCEDES 1:33.891 0.055 18
4 Esteban Ocon ALPINE RENAULT 1:34.003 0.167 16
5 Daniel Ricciardo MCLAREN MERCEDES 1:34.110 0.274 14
6 Lando Norris MCLAREN MERCEDES 1:34.248 0.412 13
7 George Russell MERCEDES 1:34.259 0.423 11
8 Sergio Perez RED BULL RACING RBPT 1:34.498 0.662 10
9 Max Verstappen RED BULL RACING RBPT 1:34.616 0.780 10
10 Carlos Sainz FERRARI 1:34.778 0.942 18
11 Valtteri Bottas ALFA ROMEO FERRARI 1:35.016 1.180 15
12 Zhou Guanyu ALFA ROMEO FERRARI 1:35.213 1.377 15
13 Lance Stroll ASTON MARTIN ARAMCO MERCEDES 1:35.531 1.695 23
14 Kevin Magnussen HAAS FERRARI 1:35.643 1.807 17
15 Lewis Hamilton MERCEDES 1:35.692 1.856 12
16 Alexander Albon WILLIAMS MERCEDES 1:35.761 1.925 17
17 Yuki Tsunoda ALPHATAURI RBPT 1:36.261 2.425 27
18 Mick Schumacher HAAS FERRARI 1:37.388 3.552 18
19 Nicholas Latifi WILLIAMS MERCEDES 1:38.394 4.558 11
20 Charles Leclerc FERRARI     5
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: