DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Mi változott az F1-es autókon Montrealra?

Öt csapat nem nyúlt semmihez, köztük a Red Bull sem, a Ferrari, a Mercedes, a McLaren, az Alpine és az Aston Martin viszont itt-ott faragott kicsit az autóján. Mutatjuk, hogy miről van szó.

A korábbiakhoz hasonlóan Montrealból is megkaptuk, hogy az F1-es csapatok milyen módosításokat eszközöltek autóikon a kanadai hétvégére. Nagy csodákról Bakuhoz hasonlóan ezúttal sem tudunk beszámolni: a Red Bull, az AlphaTauri, a Williams, az Alfa Romeo és a Haas egyetlen változtatást sem jelentett be, vagyis ők tulajdonképpen az eddigi autóikat, illetve a már korábban bemutatott alkatrészek valamilyen egyvelegét használják ezekben a napokban.

-00122022_095



Viszont a többiek is csak apróságokon változtattak. A Mercedes kicsit átszabta a hátsó felfüggesztést, amelynek hivatalosan levegőáramlási és hűtési okai voltak, illetve ejtett egy bevágást a padlólemezen, amitől a tervek szerint stabilabbá válik az autó. A Ferrari a hátsó szárnyát faragta tovább, kiemelték, hogy ez nem Kanada-specifikus fejlesztés, hanem az előre meghatározott ütem szerint hoztak egy frissítést, amellyel az alkatrész hatékonyságát tervezik növelni.

A McLaren is új hátsó szárnnyal támad, ezen felül megbízhatósági fejlesztést hajtott végre a padlólemez éleinél, a várakozások szerint ez segít az alkatrész merevségén. Az Alpine is a hátsó szárnynál variált, megcserélt két elemet és az Aston Martin is itt módosított, de Andy Greenék kijelentették, hogy ez bizony Montreal-specifikus módosítás, a légellenállás minél hatékonyabb kiaknázása volt a cél.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: