DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. szeptember 30. hétfő
F1

Perez: Nem második számúnak írtam alá

A Monacóban aratott futamgyőzelem után új szerződésével a zsebében érkezett meg a következő helyszínre Sergio Perez, akinek Baku az egyik kedvenc helyszíne. A mexikói úgy érzi, jó helyzetben van a csapatánál.

Pár nappal a Monacói Nagydíjon aratott győzelme után jelentették be Sergio Perez új szerződését a Red Bull csapatánál, ahol 2024-ig írt alá. A 32 esztendős versenyző nagyszerű formában van, a hétvégén pedig egy olyan pályán versenyezhet, ahol eddig kiválóan teljesített az utóbbi években, hiszen kétszer a harmadik helyen, egy ízben pedig elsőként intette le őt Azerbajdzsánban a kockás zászló.

„Nem érzek nyomást, és mindig is élveztem Bakut. Általában jó versenyeim voltak itt, de előfordultak nehezebb időszakok. A legtöbbször élveztem, és igen, ez az egyik kedvenc helyszínem a naptárban. Vasárnap majd meglátjuk, hogy ugyanúgy fogom-e szeretni, mint most” – mondta Perez a csütörtöki sajtótájékoztatón, ahol a Formula.hu munkatársa is jelen volt.

 



A mexikóit természetesen friss kontraktusáról is megkérdezték, valamint a csapaton belüli státuszáról, mivel többen úgy vélik, hogy lassan egyenrangúvá válhat Max Verstappennel.

„Pénteken írtunk alá a Monacói Nagydíj előtt, de ilyesmiről nem beszéltünk. Nem szerepelt semmi olyan a szerződésemben, hogy második helyen kell végeznem, vagy valami ilyesmi, szóval ez egyáltalán nem volt téma köztünk. Versenyzőként bizonyosságra vágysz, és ki akarod küszöbölni a stresszt, ezért minél korábban írsz alá, annál jobb. Ahhoz, hogy a hétvégén 100%-os legyél, nincs szükséged arra, hogy ezen gondolkodj, mivel ez tényleg sok energiát, és összpontosítást igényel. Jó volt, hogy ilyen korán megegyeztünk a szerződésről. Úgy érzem, jó lehetőséget kaptam, és nyilvánvaló, hogy a szezon elején vagyunk, így mostantól még bármi megtörténhet” – tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: