DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Ocon szerint több fejlesztésre lesz szükség

Az Alpine istállója is hozott frissítéseket Barcelonába, melyek Esteban Ocon szerint működőképesnek bizonyultak. A francia pilóta úgy látja, ennek ellenére nem bízhatják el magukat, és tovább kell dolgozniuk.

Kifejezetten ígéretesnek tűnt Barcelonában az Alpine autója a pénteki napon, de a szabadedzések után nem a terveik szerint alakult a hétvége további része. A kvalifikáción Fernando Alonso már a Q1-ből sem tudott tovább jutni, míg Esteban Ocon a 12. helyet szerezte meg.

Vasárnap szerencsésebbek voltak, Ocon egy lenyűgöző hajrával a hetedik helyre küzdötte fel magát, míg Alonso az utolsó helyről indult, de még így is sikerült a kilencedik helyre felkapaszkodnia. A francia versenyző elégedett volt azzal a fejlődéssel, amit a csapat az előző hétvége során elért, de úgy látja ez kevés lesz ahhoz, hogy hosszú távon is előrébb jussanak.



 

„Biztos vagyok benne, hogy jó irányba haladunk minden fejlesztéssel, amit az autóra teszünk, úgy tűnik, működnek. Tudjuk, hogy a többi csapat is fejlődik, és ezt kell szemmel tartanunk, ezért mindenképpen több cuccot kell hoznunk. A hetedik hely nagyszerű, de még nem tartunk ott, ahol szeretnénk. Keményebben kell hajtanunk, hogy utolérjük az előttünk lévő Alfákat és a többieket” – mondta Ocon a Motorsportnak.

A 25 éves pilóta szerint még sok dolgot nem látnak át teljesen az idei autóval kapcsolatban.

„Úgy gondoljuk, hogy sok mindent át kell néznünk. Nagyon jó megbeszéléseink voltak a csapattal, és Fernandóval. Van jó néhány olyan irány, amivel kapcsolatban eléggé tisztában vagyunk, és amit a csapatnak és nekünk is pontosan meg kell határoznunk, mert ezzel az új autóval jelenleg elég trükkös mindent megérteni. Alapvetően mindent elvégeztünk, és a stratégiák között is volt különbség, mert Fernando a végén új gumikat kapott, szóval ezt is össze tudjuk hasonlítani. Ez mind jó anyag” – tette hozzá.  

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: