DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
F1

Gasly végre sima hétvégére vágyik Monacóban

Az AlphaTauri francia pilótája az Ausztrál Nagydíj óta nem végzett pontszerző helyen, miközben csapattársa, Yuki Tsunoda kétszer is a legjobb tízben végzett ez idő alatt.

Küzdelmes hetek állnak Pierre Gasly mögött, aki Miamiban Lando Norrisszal, Barcelonában pedig Esteban Oconnal és Lance Stroll-lal akadt össze a futamon, melynek következtében zsinórban harmadik alkalommal maradt pont nélkül a francia. A Stroll-lal történő ütközésért a versenyfelügyelők 5 másodperces időbüntetéssel sújtották Gaslyt, aki a 13. helyen látta meg a kockás zászlót. A francia vesszőfutása szombat délelőtt kezdődött, amikor egy törött kipufogó miatt kénytelen volt kihagyni a teljes harmadik szabadedzést, ami jelentős hatással volt az időmérős teljesítményére is.

„Egyszerűen frusztráló, hogy minden hétvégén történik velünk valami, ami miatt esélyünk sincs jól szerepelni” – idézi Gaslyt az F1i.com. „Szeretnék ismét kimenni a pályára, és bízom egy zökkenőmentes hétvégében. Barcelonában is ez volt a célunk, sajnos azonban nem sikerült, hiszen volt néhány problémánk a harmadik edzésen és a futamon is. Sajnos ez is a versenyzés része, jelenleg túl sok problémával szembesülünk. Ennek ellenére nem adjuk fel, tovább dolgozunk a csapattal, hogy a következő versenyen ismét a legjobbunkat nyújtsuk” – tekintett előre a francia.

 



A következő versenyt Monte-Carlo utcáin rendezik, amely Gasly egyik nagy kedvence, így izgatottan várja a hétvégét annak ellenére, hogy várakozásai szerint az új generációs autókkal még az eddigieknél is nehezebbé válik majd az előzés.

A versennyel kapcsolatban Gasly a következőket mondta: „Talán nem az év legizgalmasabb versenye, de versenyzői szempontból az egyik legkeményebb pálya. Maximális koncentrációt igényel, hogy végig a határon tudjunk vezetni, ezért hatalmas kihívást jelent. A pálya nagyon sokat szokott javulni a hétvége folyamán, és nagyon élvezem, hogy végig a határon vezetünk, milliméterekre a szalagkorlátoktól. Hatalmas adrenalinlöketet ad.”

„Idén majdnem lehetetlen lesz előzni az új autók szélessége miatt, de versenyzői szempontból az egyik kedvencem, határozottan a három legjobb verseny közé sorolnám. A Francia Nagydíj a hazai versenyem, de értelemszerűen itt is hatalmas támogatást kapok a szurkolóktól. Az egész esemény bámulatos” – zárta gondolatait a hétvégi Monacói Nagydíjról Gasly.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: