Steward
Admin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2022. május 18. szerda
F1

Alonso: Tíz éve nem kezdtem ilyen jól

A kétszeres világbajnok szerint 2012 óta nem érezte ennyire versenyképesnek magát, mint idén és ebben nemcsak ő, de az autó is nagyon benne van. Jól érzi magát az Alpine-ban.

Finoman szólva sem tudta eddig pontokra váltani jó formáját Fernando Alonso, az Alpine veterán klasszisa ugyanis két megszerzett egységgel szerénykedik öt versenyhétvégét követően - ebben volt technikai és saját hiba is, mindenesetre nem ott tart a tabellán, ahol a tempója alapján kellene. Ezzel együtt a spanyol szerint utoljára 2012-ben volt olyan versenyképes, mint idén.

alonso



"Furcsa érzés, hogy csak két pontom van, amikor valószínűleg a legjobb idénykezdetem ez az utóbbi tíz évben, ha a versenyképességemet nézzük. Talán 2012 óta. Azóta nem voltam ilyen versenyképes, mint ahogy itt az első futamokon éreztem, csak extrém balszerencsések voltunk néhány esetben. Most a top hat-hétben vagyunk, minden szekcióban jók voltunk eddig idén, ez pedig nyilván nem volt így a McLarennél, a ferraris időszakom végén, illetve tavaly az Alpine-nál sem" - idézi Alonso szavait a RacingNews365.

"Az autót gyorsnak érzem és megvan benne az önbizalmam, ami sosem garantált. Főleg amikor szabályt változtatunk, új autókkal, új gumikkal versenyzünk, hozzá kell szokni ezekhez és időbe telik, mire 100%-osan biztosak leszünk a dolgunkban. Én viszont szinte azonnal, már a téli teszteknél ezt éreztem, szóval jó a helyzet. Voltak viszont megbízhatósági problémáink, ezek miatt nem tudtuk befejezni a munkát" - tette hozzá a spanyol.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: