DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Minimalista győztes interjút adott a kimerült Verstappen

Örül a győzelemnek, sikeres napja volt a Red Bullnak – nagyjából ennyiben kimerült az első Miami Nagydíj nyertesének leintés utáni nyilatkozata. A hollandot jól érezhetően kikészítette a forró verseny, rögtön inni akart egyet.

Csak a második rajtkockából kezdte a Miami Nagydíjat Max Verstappen, de már a 9. körben ő vezetett, innentől pedig nem engedte ki a kezéből az első pozíciót, hiába adott reményt a biztonsági autós fázis a pole-pozícióból induló Charles Leclerc-nek. Verstappen lemaradása a bajnokságban így 19 pontra csökkent.

Szezonja harmadik győzelmét szerezte a címvédő – eddig százszázalékos a célba érések és futamgyőzelmek aránya a holland 2022-es statisztikájában. A 30 Celsius-fokos hőmérséklet és a páratartalom megviselte Verstappent, aki már a csapatrádióban megjegyezte: „Kell egy ital, és szerintem nektek is kell!” A holland feltűnően kivörösödve és kimerülten szállt ki az autóból, és a dobogósokkal interjúkat készítő Willy T. Ribbsnek sem tudott sokat mondani.



„Nagyszerű futam volt, de nagyon kimerített fizikailag. Azt hiszem, gondoskodtunk róla, hogy izgalmas legyen a végéig” – nyilatkozta a célba érés után Verstappen. A futamról összességében ennyit mondott: „Nagyon örülök, hogy tudtam nyerni Miamiban. Hihetetlen vasárnapot zártunk.”

Ribbs furcsa poénjára, hogy a jó formában levő Verstappen a bokszringbe is beszállhatna, így válaszolt: „Inkább maradok a versenyzésnél, persze sokra tartom a bokszot is” – mondta röviden a holland, akitől a hivatalos sajtótájékoztatón remélhetőleg ennél többet fogunk hallani.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: