DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 8. szerda
F1

Új padlólemezzel támad az Alpine

Ocon is megkapja a fejlesztést, Alonso megsérült padlólemezét pedig megjavították - próbálkoznak a beállításokkal, hogy a futamokon is gyorsak legyenek, ne csak egy körön.

Fontos új fejlesztést vet be a Miami Nagydíjon az Alpine: a csapat megerősítette, hogy Fernando Alonso és Esteban Ocon autójára is felkerül egy teljesen új padlólemez. Alonso már Imolában is kipróbálta az alkatrészt, Otmar Szafnauer csapatfőnök pedig annyit mondott róla, hogy pontosan úgy viselkedett, ahogy azt ők várták - neki eddig tetszenek a fejlesztéseik és ezzel a megoldással is elégedett.

ocon_3



"Az A522-re hozott új fejlesztések a várakozásoknak megfelelően működtek Imolábam, ami jól mutatja, hogy a gyárban, a színfalak mögött végzett kemény munka kifizetődik, főleg a fejlesztések és az aerodinamikai frissítések terén. Emiatt az új padlólemezt most mindkét autó megkapja - ugyan Fernandóé megsérült legutóbb, de meg tudtuk javítani, így örülünk, hogy mindketten használhatják. Folytatódnak a fejlesztések és ez nagyon fontos ebben a szezonban" - mondta Szafnauer a RacingNews365-nek.

"Az első versenyhétvégék során azt láttuk, hogy a kevés üzemanyaggal futott időmérős tempónk elég versenyképesnek tűnik. A pontokat viszont vasárnap osztják, így bár jó helyről rajtolhatunk, de ezeket a pozíciókat értékesítenünk is kell. A csapat keményen dolgozott ezen, különböző beállítás-változtatásokat is kipróbált a versenytempó javítása érdekében, hogy kicsit másképp kezeljük a gumikat. Ez egy egyensúlyozás a jobb versenytempó és az ugyanolyan jó időmérős tempó között."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: