A bahreini hideg zuhany és kettős kiesés után Dzsiddában egyértelműen gyorsabb volt a Ferrarinál a Red Bull, Sergio Perez megszerezte a pole-pozíciót, Max Verstappen pedig végül levadászta Charles Leclerc-t, és a futamgyőzelmet is behúzta. Melbourne-ben aztán megint a Ferrari-pilóta dominált szombaton és vasárnap is, jelentősen gyorsabbnak tűnt az F1-75 az RB18-nál, ráadásul Verstappen alatt megint meg is adta magát a technika. Akkor úgy tűnt, hogy gödörben vannak az energiaitalosok, az elhangzó nyilatkozatokban a sugallni kívánt magabiztosság mögött érezni lehetett némi bizonytalankodást – igazi vb-esélyes topcsapathoz méltó módon azonban alig két hét múlva, Imolában már egy teljesen más küzdelmet láthattunk.
Az derült ki, hogy a Red Bull elvégezte a házi feladatot. Rendkívül mélyen elmerültek az adatokban az istálló szakemberei, megtalálták a problémák forrásait és azonnal léptek is: súlycsökkentés, módosított padlólemez és egyéb új fejlesztések bemutatása bizonyította, hogy nem hagyják annyiban a dolgot. Ez pedig olyan jól sikerült, hogy igazából az egész hétvégén Verstappen diktált, és a szezon során most először tűnt egyértelműen második erőnek a Ferrari Leclerc-rel – két héttel azután, hogy nyomasztóan domináns produkciót nyújtott autó és pilóta is.
A Red Bull számára nagyon nagy jelentőséggel bírt az, hogy a melbourne-i mélyütésből azonnal fel tudott állni, méghozzá olyan lendülettel, hogy ezúttal Christian Horner istállója osztott ki egy pofont: a kettős győzelem különösen úgy ér rengeteget, hogy a sprinthétvége miatt extra pontokat is gyűjthetett mindkét pilóta, többet lehetett kihozni a mostani remeklésből, mint eddig bármikor. Az is világossá vált, hogy ez a csata elkezdett élesebbé válni: az első futamok során még mindkét fél „simogatta” a másikat, a Red Bull részéről olyan nyilatkozatokat hallhattunk, hogy de jó a Ferrarival harcolni, sokkal jobb a légkör, mint amikor a Mercedes volt az ellenfél. Ez nagyjából most kezd átmenni hadviselésbe, dr. Helmut Marko menetrendszerűen el is sütötte az első töltetet Leclerc hibája után: „Az idegesség már a pénteki edzésen is ott volt, amikor megpördült, de ugyanolyan szerencsés, mint Hamilton. Hihetetlen” – kezdett el narratívát gyártani a fő rivális köré az ebben a kérdésben nagymesternek számító Marko.

Nyílt háborúskodásról persze még nincs szó, de mivel négy futam után sincs köze ehhez a harchoz a Mercedesnek, az már most látszik, hogy kétszereplőssé szűkült a csata, és mivel Carlos Sainz mentálisan abszolút padlón van jelenleg, minden bizonnyal Leclerc és Verstappen küzdelmét élvezhetjük majd a folytatásban, ennek ágyazott meg Marko mondata is.
Aki itt nem is állt meg: kijelentette, hogy Verstappen simán vezetné ezt a bajnokságot is, ha nem állt volna meg alatta az autó, de ez már a múlt, kiküszöbölték a problémát – egyébként pedig azt jelölte meg kulcsmomentumnak, hogy bátornak bizonyultak, hiszen úgy építették be a jelentős fejlesztéseket, hogy a sprintformátum miatt csak egy szabadedzés állt a rendelkezésükre. Éppen ezért döntött egyébként úgy a Ferrari, hogy nem hozza el a csomagját Imolába, mert Melbourne után úgy érezhették a vörösök, hogy nyeregben vannak, nem kell kapkodniuk – azzal viszont ők is csak a helyszínen szembesültek, hogy a Red Bull mekkorát tudott előrelépni. A világbajnoki harccal kapcsolatos rutintalanság? Zárójeles megjegyzés: az eddigi tapasztalatok alapján a Ferrari kevésbé melegíti el az abroncsokat (Melbourne-ben ezért is kellett két felvezető kör nekik az időmérőn), ami az esős, hűvös körülmények között aligha segített.
Marko viszont ennél is továbbment: „Nem hiszem, hogy a Ferrari tartani tudja majd a lépést velünk a fejlesztések terén. Azt is láttuk, hogy amint komoly nyomást helyezünk rájuk, elkezdenek hibázni. Ezt láttuk Leclerc-nél és Sainznál is. Izgalmas lesz a bajnokság, de remélhetőleg nem tart az utolsó futamig” – formált kissé érthetetlenül magabiztos véleményt a Red Bull tanácsadója.

Leclerc-nek valószínűleg erre is kell készülnie: az energiaitalosok évek óta ezen az úton járnak, a pszichológiai hadviselés nagymestereiként keltenek hangulatot, gyártanak narratívát és helyeznek extrém nyomást az aktuális ellenfélre. Tavaly Hamilton is hibázott egyszer-egyszer tőle szokatlan módon, Leclerc pedig három szinte tökéletes hétvége után hatalmasat rontott Imolában – amit viszont valóban szerencsés módon megúszott nagy veszteség nélkül. Értékes pontokat dobott el magától, de beért hatodiknak, pedig ez könnyen nullázást eredményezhetett volna. Ez lehetett számára az ébresztő: a bab nem hús, a Red Bull nem tágít, sőt, futamról futamra újabb jelentős kihívás elé állítja majd a monacóit, Verstappen pedig ezúttal szintén a tavalyi könyörtelen önmagát adta. Leclerc-nek korábban is voltak már komolyabb, sokba kerülő hibái a Ferrarinál, emlékezhetünk bakui és monacói autótörésekre, eldobott kiemelkedő eredményekre a túlságosan agresszív felfogása miatt, de ez az, amit le kell magáról vetkőznie, ha ezt a harcot meg akarja nyerni. Verstappen már túl van ezen, tavaly bizonyította, hogy nem törik meg a nyomás alatt, és azt is érti, hogy ha egy futamon a második hely az elérhető maximum, akkor el kell vinni a második helyért járó pontokat és dolgozni azon, hogy legközelebb ne az legyen a plafon.
A nagy kérdés az, hogy Leclerc ebből tanul-e, átérzi-e, hogy milyen csatába sodródott bele, illetve hogy a Ferrari hogyan kezeli a helyzetet – Mattia Binotto csapatfőnök elismerte, hogy ők hajtották a pilótát Perez után. Pedig nekik is észnél kell lenni, mert négy futam alatt a „de jó, hogy veletek küzdünk” polcról a tavalyi Mercedes polcára kerültek a Red Bullnál, ez pedig nem kellemes szerep…
Élesedik tehát a csata, kezdenek kialakulni az erőviszonyok – jelenleg Leclerc azért még mindig masszív előnnyel vezet, a konstruktőri bajnokságban viszont az élete formájában vezető Perezzel szinte szemmagasságig visszajött a Red Bull. A Ferrarinak nagyon figyelnie kell, hoznia kell a belengetett fejlesztési csomagot, nekünk nézőknek pedig a helyén kell kezelnünk egy-egy hétvége erősorrendjét: láthattuk, hogy egy nüansz itt, egy nüansz ott, és már fordult is a kocka.
A cikk az Autósport és Formula Magazin legfrissebb számában jelent meg - hasonló tartalmakért az AFM megvásárolható az újságosoknál, előfizethető a Formula.hu webshopjában, digitális formában is előfizethető erre a linkre kattintva, de a laptapir.hu-n keresztül is olvasható, szintén előfizetés után.