DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 7. kedd
F1

Binotto: Máskor sem szoktunk fejleszteni ilyen korán

A Ferrari vezére szerint semmi különleges nincs abban, hogy négy futam alatt még nem mutattak be nagy fejlesztéseket - máskor sem szokott ez így működni, a költségsapka nem ezen változtatott.

Sokan beszéltek arról az utóbbi időben, hogy a fejlesztések üteme megváltozott erre a szezonra a költségsapka miatt, de Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke ezt nem így látja. A bajnokságban éllovas istálló első embere úgy érzi, hogy az ő esetükben egyáltalán nem változott semmi - máskor sem szoktak nagy csodákat hozni négy futam alatt és most is azon kevesek közé tartoznak, akik nem mutattak be jelentősebb fejlesztéseket.

bin_2



"Ha a korábbi szezonokat nézzük, nem hiszem, hogy sok fejlesztést láthattunk az első négy futam során. Ha a mostani riválisainkat nézzük, néhányan már fejlesztettek, páran már a tesztek során, páran Imolára és páran folyamatosan az első futamtól kezdve hozták a kisebb frissítéseket. Annyi biztos, hogy a költségsapka miatt oda kell erre figyelni és nem lehet csak úgy dobálgatni a fejlesztéseket futamról futamra" - idézi Binotto szavait a RacingNews365.

Binotto szerint egyébként magukat az autókat elég "szabadon" lehetett fejleszteni, több működőképes koncepció is lehet, a költségvetési sapka viszont azt gátolja meg, hogy a csapatok újrakezdjék az egészet - ha elindultak egy irányba, akkor már nincs más út, nem jöhetnek elő új koncepcióval, mert nem fér bele a költségvetésbe, abból kell kihozniuk a legtöbbet. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: