Steward
Gobodics Tamás
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2022. szeptember 27. kedd
F1

Lassan gondot jelenthet mindenhova odaérni az F1-ben

Fred Vasseur szerint annyi helyszínt szorítanak be a naptárba, hogy most már óvatosan kell bánni a logisztikával, mert egyszerűen nem lehet odaérni az összes futamra a csapatok és a rakományok számára.

Kicsit zúgolódtak a csapatok és a pilóták az Ausztrál Nagydíj logisztikája miatt, hiszen a keleti futamok után haza kellett repülni, majd onnan vissza a világ legtávolabbi pontjára, hogy onnan ismét Európába költözzön a mezőny. A melbourne-i promóter sajátos választ fogalmazott meg, de a csapatfőnökök közül Christian Horner például a költségsapka átgondolását sürgetné az utazások miatt és Fred Vasseur is problémát lát a kialakult helyzetben.

f12_1



"Az való igaz, hogy mivel egyre több helyszín kerül be a versenynaptárunkba, nagyon hamar a szállítmányok utaztatása az egyik fő faktor. Nemcsak nekünk, hanem több széria számára is, a MotoGP-nél már most is ezt látjuk" - mondta a témáról az Alfa Romeo csapatfőnöke.

"Óvatosan kell bánnunk a meglévő pályáinkkal és azzal, ahogy megrendezzük ezeket a futamokat, mert egy ponton már problémát jelent majd időben odaérni mindenhova. Mondjuk a szezon első három futamán nem biztos, hogy nagy különbség lenne akárhogy, mert az első futam előtt úgyis tesztelünk. Sőt szezonnyitóként még nagyobb kihívás lenne Ausztrália, mert általában nem állunk készen a szezonnyitókon" - tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: