DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

„Verstappen a modern versenyző remek példája”

Többi Red Bull-os kollégájához hasonlóan a csapat főtervezőjét is lenyűgözi a holland személyisége és tehetsége. Elárulta, szerinte mik a címvédő legnagyobb erősségei.

A Red Bull először Sebastian Vettel révén érhetett fel a csúcsra, aztán amikor a német távozott az istállótól, nem sokkal később érkezhetett a következő saját nevelés. Max Verstappen a csapat következő világbajnokává vált 2021-ben, és kollégáival kölcsönösen nem győztek hálálkodni egymásnak a sikeres együttműködésért; így talán nem is meglepő, hogy a holland hosszú távra tervez velük.

Adrian Newey, a Red Bull technikai igazgatója abban a szerencsés helyzetben van, hogy mindkét versenyző világbajnoki sikerében közreműködhetett. Közvetlenül együtt dolgozott mind Vettellel, mind Verstappennel, az idei szezon elején pedig utóbbit méltatta egy interjúban.

„Mi teszi a jó sportolót? Nyilvánvalóan kell hozzá genetika, sporttól függetlenül. A Formula-1-ben a sebesség, a reakció, az egyensúly és hasonlók alapján dől el. Ahogy láthatunk rá több példát is, vannak versenyzők, akik alapvetően nagyon jók, de nem érik el azt, amit elérhetnének. Mások pedig a szöges ellentétjei ennek. Úgy vélem, Max a kettő kombinációja; óriási veleszületett tehetsége van, ugyanakkor rendkívül eltökélt és határozott” – kezdte Newey a RacingNews365.com szakoldalnak.



Ám a tehetség nem minden, a Formula-1 csapatsport, és a versenyző és istállója közötti harmónia nélkül nincs siker. Newey úgy érzi, Verstappennel könnyű kommunikálni, és például ők ketten annak ellenére is hatékonyan tudnak együtt dolgozni, hogy a főtervező továbbra is a „papír-ceruza” módszer híve. „Max remek példája a modern versenyzőnek. Korábban, amikor nem volt ilyen adatrögzítés, a versenymérnök kizárólag a pilóta visszajelzéseire tudott hagyatkozni. Akkoriban ez volt a legfontosabb. Ma, amikor ennyi adatot rögzítünk, mondhatnánk, hogy a pilóta visszajelzése nem lényeges, de szerintem mégis. Ezek a szerkezetek csak azt mondják meg, mit csinál az autó, de hogy miért csinálja… Itt jön képbe a versenyző. Max nem fog tanácsot adni, hanem óramű pontossággal megmondja, hogyan viselkedik az autó.”

Newey azt a kérdést is megkapta, Verstappen vajon hol helyezkedik el a legjobbak rangsorában, de a brit készséggel hárított. „Szerencsés vagyok, mert dolgozhattam a legjobbak közül néhánnyal. De rangsorolni őket sem lehetséges, sem fair nem lenne” – kommentálta.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: