A szezonnyitón egy biztosnak tűnő második és negyedik helyet veszített el a Red Bull, mikor Max Verstappen autója három körrel a leintés előtt, Sergio Perezé pedig az utolsó körben felmondta a szolgálatot – mint utólag kiderült, vákuum keletkezett az üzemanyagrendszerben, így a pumpa nem juttatott benzin a motorba. Akkor a Red Bull hangsúlyozta: „Nem számítunk problémákra ezen a hétvégén.”
Kijelenti, hogy a műszaki problémát végleg mögöttük hagyták, azonban csak a kockás zászlónál lehet – mondta Christian Horner, aki szombaton a csapat idei első rajtelsőségét ünnepelte, meglepetésre a pályafutása során először pole-pozíciót szerző Sergio Perez révén, mivel Max Verstappen csak a negyedik rajtkockában végzett.
„Gyűlölöm az ilyen kérdéseket!” – válaszolta Horner a Sky Sports riporterének, aki úgy fogalmazta meg kérdését, 1-től 10-ig terjedő skálán értékelje, mennyire oldódott meg a probléma. „Úgy gondolom, hogy megértettük, de tudni csak a futam végén tudjuk. Hisszük, hogy megtaláltuk a problémát és kezeltük a gondot, de a kockás zászlónál akarunk megbizonyosodni róla.”
A csapatfőnök hangsúlyozta, bravúr a Red Bulltól, hogy a 2022-es projektjére korán átálló Ferrarival már a szezon elején fel tudja venni a versenyt: „A Ferrari hatalmas, az autójuk nagyon versenyképes. Nyilvánvaló, hogy korán elkezdték ezt a projektet, miközben mi még a tavalyi évre koncentráltunk. A Milton Keynes-i fiúk és lányok számára hatalmas dolog, hogy már a második fordulón pole-pozíciót szereztünk. Tény, hogy késtünk ezzel a projekttel. Elképesztő, mennyi energiát tettek bele a rendelkezésre álló időben.”