DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Tsunoda későn jött rá, hogy keveset edzett

Az AlphaTauri japánja a megterhelőbb vagy forróbb helyszíneken érezte, hogy ellazázta a felkészülést, főleg Gaslyhoz képest. Idén ez már nem fog előfordulni.

Arról már többször is beszélt Yuki Tsunoda, hogy nehezen ment neki az alkalmazkodás a Formula-1-es közeghez, az itteni munkához, bevallotta, hogy az első időszakban lusta volt, nem készült megfelelően és az Olaszországba költöztetése segített neki sokat ezen a téren. Az AlphaTauri japánja most arról is beszélt, hogy egyszerűen fizikálisan nem volt megfelelő állapotban.

"Szerintem a szezon előtti edzésem nagyjából rendben volt. Az F3-ban és az F2-ben egy kicsit éreztem, de a szezon közepén már megszokta a testem a körülményeket és sosem volt például problémám a nyakammal. Tavaly viszont valami történt. Talán azokban az években fizikálisan alapvetően erős voltam és emiatt nem edzettem eleget tavaly, amire későn jöttem rá" - magyarázta Tsunoda a The Race-nek.

at



"Az F2-ben nem volt kormányszervo, a kormányzás nehezebb volt és úgy gondoltam, hogy az F1-ben majd könnyebb lesz megoldani. Úgy voltam vele, hogy az F1 olyan, mint az F2, talán kicsit keményebb. Na igen... F2-es fizikai állapotban voltam. Ahogy olyan pályákra mentünk, amik fizikálisan megterhelőbbek voltak, vagy nagy volt a meleg, már éreztem is, hogy nem megfelelő a kondim. Keményebben kellett dolgoznom, főleg Pierre-hez (Gasly) képest, aki keményen edzett és tudtam, hogy milyen erős, illetve hogy a fizikai állapota hogyan befolyásolja a vezetését is. Későn jöttem rá, hogy mi a gond, a szezon előtt azt hittem, hogy rendben leszek" - részletezte a helyzetet a japán.

"Szezon közben már nehéz készülni, mert kevés az idő, ahogy egy versenyhétvége véget ér, már kezdődik is a következő. Most ezért edzek sokkal keményebben a szünetben" - tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: