DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Mazepin sorsa a levegőben lóg a Haasnál

Az ukrajnai helyzet miatt egyáltalán nem biztosított Nyikita Mazepin idei F1-es szezonja, Günther Steiner beszélt a helyzetről - ez többről szól, mint egy csapat és nem is rajtuk múlik.

A csütörtöki sajtótájékoztatón nem vett részt Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke, aki a péntek déli megjelenését azzal kezdte, hogy elnézést kért a média képviselőitől emiatt. Mint mondta, sürgős dolgokat kellett megoldaniuk, döntéseket hozniuk, emiatt nem jelent meg, ezúttal viszont rendelkezésre áll (többek között a Formula.hu számára is) - a téma természetesen az orosz-ukrán háború és a Haasra gyakorolt hatása volt. A csapat mára leszedte az orosz Uralkali matricáit az autókról és minden eszközéről, de Nyikita Mazepin helye is megkérdőjeleződött a csapatnál.

Mint mondta: tegnap eltüntették az Uralkali matricáit, mert ezt kellett tenniük, de a jogi kérdésekkel is foglalkozniuk kell - erre most nincs idejük, jövő héten kell megoldaniuk a felmerülő problémákat. Anyagilag nyilván érzékenyen érinti őket a dolog, de találhatnak más megoldásokat, viszont egyáltalán nem készültek B tervvel, nem készültek arra, hogy mi lesz, ha mindez bekövetkezik. Természetesen figyelték a helyzetet, de nem tudták, hogy mire számíthatnak.

mazep_1



Az érdekes kérdéskör pedig Mazepin helyzetét érintette. Steiner nem tudta biztosra mondani, hogy az orosz pilóta helye stabil a szezonra nézve, nincs garancia arra, hogy Mazepin tényleg versenyezni fog idén. Erre kapott még egy kérdést, amire annyit mondott, hogy Nyikita is tisztában van a helyzettel, természetesen zavarja a szituáció, remélhetőleg most még maximálisan jól fog teljesíteni - uralt ezzel a mai napra.

Steiner szerint nem lát a jövőbe és ez többször szól, mint egy F1-es csapat, kormányok érintettek az ügyben, felettük pedig természetesen nincs hatalma, úgyhogy nem tehetnek mást, megvárják, hogy hogyan alakul a jelenlegi szituáció. Az újabb visszakérdezésre pedig megismételte a lényeget: nem rajtuk múlik Mazepin sorsa, hanem a helyzet alakulásán és a kormányok döntésén, de azt jelen pillanatban nem lehet kijelenteni, hogy biztosan versenyezni fog az orosz. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: