DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Ezért szenvedett Perez a Red Bull-lal

Nagyon nehezen szokta meg az autót a mexikói F1-es pilóta, ugyanis szinte teszt nélkül vágott neki a szezonnak és a szabadedzések rövidebb időtartama sem segítette a helyzetét.

Meglehetősen visszafogott teljesítményt nyújtott 2021-ben Sergio Perez, aki a nyers tempót, a megszerzett pontokat és minden mást tekintve is nagyon messze elmaradt csapaton belül Max Verstappentől. A Red Bullnál ennek ellenére hamar meghosszabbították a szerződését 2022-re és kijelentették, hogy ebben az évben lesz egy "igazi" esélye is arra, hogy megmutassa magát - ugyanis 2021-ben ez nem feltétlenül volt így.

che_2



"Teljesen más elgondolás alapján épített autóba kellett beleülnöm, mint amilyeneket egész karrierem során vezettem. Nagyon más autó, nagyon más motor egy új csapatban és ráadásul alapvetően tesztlehetőség nélkül. Az első futam előtt másfél napot ülhettem az autóban, de abból a teljes nap során igazából csak aerodinamikai dolgokat próbálgattunk. Többet szerettem volna, de ennyi jutott" - idézi Perez szavait a Motorsport.

A mexikói versenyző érdekes módon még azt is kiemelte, hogy pont 2021-ben csökkentették a szabadedzések idejét is kilencven percről hatvanra, ami szintén nem segített neki az autó mielőbbi belakásában. "Ez furcsán hangzik, de egyszerűen hiányzott az az idő. A korlátozott tesztlehetőség után a szabadedzések idejét is korlátozták, ami hatással volt a teljesítményemre, mert minden pálya más. Amúgy is nehéz volt megszokni az autót, ezek pedig még ráerősítettek erre. De nem voltam ezzel egyedül, láttunk más nagyon jó pilótákat is szenvedni ugyanezzel" - tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: