DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Binotto: Jövőre nyernünk kell!

Nem zárták rosszul az idei szezont, a tavalyi pofon után kifejezetten nem, de még mindig nem abban a pozícióban van a Ferrari, ahol szívesen látnák magukat. A 2022-es célok így egyértelműek.

Épp egy éve annak, hogy megkezdte a munkát a Ferrarinál Carlos Sainz, aki jócskán felülmúlta a várakozásokat, szereplése pedig szerződéshosszabbítást érhet. Vele és Charles Leclerc-rel a maranellóiak idén már sokkal jobb formájukat mutatták. 2020-ban az istálló komoly mélypontot élt át, ám úgy tűnik, ezt már maguk mögött hagyhatják. 2022 azonban újabb fordulópont lehet, hiszen az új szabályok érkezésével akár a feje tetejére is állhat az egész sport.

A csapatfőnök, Mattia Binotto is pontosan tudja ezt, mégis reménykedik abban, hogy sikerül azt a remek irányt tartaniuk, amit megtaláltak. Ebben a szezonban már visszakapaszkodtak a dobogóra, a következő lépcsőfok ezek után pedig nem is kérdés. „Jövőre jobban kell teljesítenünk, megmutatnunk mindenkinek, hogy képesek vagyunk versenyeket nyerni. Idén egyet sem sikerült. 2022-ben a versenyképesség számomra azt jelentené, hogy a legjobb pozíciókért küzdünk” – fogalmazott a Ferrari vezetője.



Azt nem tagadja, hogy van bennük némi aggodalom az új korszak küszöbén, de egy jó munkamódszerrel talán nem lehet akkora baj, és nem ismétlődik majd meg például 2020. „Nehéz erről most beszélni, mert mindenki tiszta lappal indul, és gyakorlatilag vakon dolgozunk. Nem tudjuk, hogy a többiek mit csinálnak, így saját magunkkal kell foglalkoznunk. Véleményem szerint a mi csapatunk kiválóan működik, de tudom, hogy a többiek is rendkívül erősek. Ha jobb autót építenek, akkor különösen.”

Binotto természetesen teljes mértékben bízik csapatában, melyben mindenki egyfelé húz. „Mi mindent beleadunk. Abszolút erre fókuszálunk most, mert lehet még némi lemaradásunk. Őszintén szólva most nem érzem úgy, hogy egy szinten lennénk a topcsapatokkal, de remélhetőleg tovább folytatódik a fejlődésünk. Egységesek vagyunk” – dicsérte a vörösöket.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: