DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Hakkinen: Ez a harc elfogadhatatlanul veszélyes volt

A kétszeres világbajnok finn pilóta szerint a legutóbb látott, többszörösen sportszerűtlen csatározás már átlépett egy határt Verstappen és Hamilton között és nem megengedhető az autósportban.

Több vitatható pillanatot is végigélhettünk az elmúlt hétvégén, Szaúd-Arábiában, de a legnagyobb felhördülést a koccanással járó játszadozás okozta, amikor Verstappen autójába hátulról belement Lewis Hamilton. A Red Bull-pilóta a versenybíróság utasítására át akarta adni a jogtalanul megtartott első helyét riválisának, aki azonban szintén taktikázott és lelassított, nem előzött a DRS-vonal előtt.

Verstappen erre kissé erősebben ráfékezett, a mögötte tapadó Hamilton pedig emiatt az első szárnyával eltalálta a holland Red Bullját. A Formula-1-ben minden ütközés veszélyes lehet bármilyen tempónál (emlékezzünk csak a monzai esetre), ezért Mika Hakkinen szerint mind Hamilton, mind Verstappen részéről ez a sportszerűtlen, veszélyes csata már régen nem fér bele a normális keretekbe.

„Mivel Maxet a rádión kérték, hogy adja vissza a vezetést Lewisnak, a megoldás egyértelmű volt, hogy lelassít és elengedi maga mellett. Az elengedést is meg lehet tenni biztonságos keretek között, például egyértelműen lehúzódunk a pálya egyik szélére és nem fékezve, csak a gázt elvéve lassítunk, ezzel is jelezve, hogy szabad az út, de nem okozunk hirtelen lassulást” – ecsetelte véleményét 1998 és 1999 világbajnoka az Unibet hasábjain.

Kisebb csoda volt, hogy vasárnap mindkét autó beért a célba


„Ami Dzsiddában történt, nagyon veszélyes volt. Mindketten tudták, hogy a DRS aktiválási pont még előttük van, ezért egyikük sem akart hamarabb odaérni, mert akkor a rivális az egyenesben a DRS segítségével jó eséllyel sikerrel visszatámadhat. Az is igaz, hogy az elengedés pillanatában a Mercedest még nem értesítették a versenybírák döntéséről, így Hamilton sem tudta egyértelműen, mi a helyzet.”

„Hogy Max szándékosan ütközést szeretett volna? Azt látva, mi történt közvetlenül a koccanás után, nem hiszem, hogy Max büntetőfékezett volna Lewis előtt. Nem hinném, hogy megkockáztatta volna, hogy mindketten, vagy csak ő maga essen ki a versenyből. Inkább az a valószínű, hogy mindenáron rá akarta kényszeríteni Hamiltont arra, hogy az ominózus DRS-mérési ponton már a Mercedes legyen előrébb. Az viszont kétségtelen, hogy az autó pozíciója a pályán és a 2,4 G-s hirtelen lassulás előre nem látható problémát okoz egy futamon.”

„Bármi is volt az oka, az FIA-nak igaza volt, hogy büntetést adott a manőverért. A mértékén lehet csak vitatkozni. Ha viszont megismétlődik kettejük részéről a veszélyes vezetés Abu Dhabiban is, valószínűnek tartom, hogy jóval komolyan büntetést osztanak majd ki a versenybírák. A bajnoki címet sportszerű, pozitív vezetéssel kell megszereznie annak a pilótának, aki végül nyerni fog, egyenes küzdelemben. Ezt szeretném látni most vasárnap” – tekintett előre Hakkinen.

De az előzmények tükrében van még erre reális esélyük?

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: