DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Verstappen: Sok minden történt, amivel nem értek egyet

Nem avathattunk bajnokot Szaúd-Arábiában, Lewis Hamilton ugyanis legyőzte Max Verstappent egy elképesztően kaotikus futamon. A holland egész hétvégén a határon autózott, mindent beleadott, de ez sem volt elég.

Mindent, amit az első Szaúd-arábiai Nagydíjon láttunk, szeretnénk elfelejteni, vagy épphogy örökre megjegyezni. Szürreális beszélgetések, kifogásolható döntések, irreálisan sok biztonsági autós fázis, és két zseniális, bajnoki címért harcoló pilóta, akiknek ugyanaz a céljuk, de teljesen más a vérmérsékletük és a kivitelezési stratégiájuk.

Max Verstappen ezen a hétvégén is megtett mindent, hogy növelje előnyét és magabiztosan vághasson neki a szezonzárónak, de már a kvalifikáción is balszerencséjére vált, hogy a határon autózott. Nem volt ez másként a vasárnapi futamon sem. Az, hogy a hollandot végül csupán a második helyen intette le a kockás zászló, olyan apró momentumok összjátéka, amelyekre talán még úgy sem számítottunk, hogy tudtuk, minden eddiginél kiélezettebb lesz a csata kettejük között.

Így vagy úgy, a holland végül másodikként, és egyben a nap versenyzőjeként zárta a Szaúd-arábiai Nagydíjat.

 



„Elég eseménydús volt! Nagyon sok minden történt, amivel nem értek egyet, de elfogadom. Megtörtént, ez van” – kezdte Verstappen a futam leintését követően. „A pályán igyekeztem mindent beleadni, de a végére elfogytak a gumik, abban sem voltam biztos, hogy kitartanak. Második lettem, maradjunk ennyiben!”

A hollandot természetesen arról is megkérdezték, mi történt az utolsó összeérésnél. „Lelassítottam, el akartam engedni (Hamiltont), kihúzódtam jobbra, de ő nem akart megelőzni. Aztán összeértünk. Nem egészen értem, mi történt ott” – magyarázta Verstappen. „Ez Abu Dhabiban fog eldőlni. Remélhetőleg jó hétvégénk lesz.”

Verstappennel ezt megelőzően közölték, hogy ő lett a nap versenyzője. A holland erre is reagált. „Szerencsére a rajongók tisztán látnak! Én csak versenyezni próbálok. De ez a sport inkább a büntetésekről szól, mint a versenyzésről. Örülök, hogy a szurkolók élvezték, én ma mindent beleadtam!” – fogalmazott.

Ez a két versenyző a szaúdi futam után ugyanannyi, egészen pontosan 369,5 indulhat a szezonzáróra, ami egyet jelent: a világbajnokságot az fogja megnyerni, aki a másik előtt végez. Jövő héten tehát mindenképpen bajnokavatással zárul majd a hibrid éra fejezete Abu Dhabiban, de hogy Verstappen első, vagy Hamilton nyolcadik címét ünnepelhetjük, azt egyelőre megtippelni sem lehetne.

A hangulat feszült, a pontok egyenlőek, a kérdés adott: ki lesz 2021 világbajnoka? 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: