DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. május 22. péntek
F1

Russell: Minden idők legjobbja ellen mehetek

Alig várja George Russell, hogy végre megkapja a kihívást Lewis Hamilton személyében. Tiszteli leendő csapattársát, de komoly ambíciókkal érkezik a Mercedeshez.

Noha George Russell jelenleg még gőzerővel a Williamsre fókuszál, négy verseny múlva már új csapata, a Mercedes áll majd a középpontban. Érett már egy ideje a szerződés, amelyet szeptemberben meg is kapott, és bár folyamatosan azt kommunikálja, hogy nem lenne profihoz méltó már most a jövő évről ábrándozni, azért ott van a gondolatai között az új hely.

Egy talán már nem is annyira mezőny végi, de mindenképpen gyengébb csapatból az élre felkerülni nem kis feladat, ráadásul a csapattársnak is komoly sikerek állnak már a háta mögött. Russell tudja, nagy fába vágta a fejszéjét, de szerinte nincs mitől tartania. „Jövőre a legnagyobb kihívás az lesz, hogy minden idők legjobbjával kell felvennem a versenyt. De remek helyzetben vagyok, mert tanulhatok Lewistól, és a legnagyobb ellen tehetem próbára magam. Ki ne szeretné ezt?” – nyilatkozta a fiatal brit.



Egyáltalán nem stresszeli, hogy mi várható a következő szezonban, sőt, pont, hogy segít neki a tény, hogy hova kerül. „Őszintén szólva le is veszi a vállamról a nyomást. Ő már bizonyított, de én hiszek magamban, magasak az elvárásaim, és kiváló lehetőségem lesz arra, hogy megmutassam a világnak, mit tudok. Ezért is vagyok olyan nyugodt, mert nem is kívánhattam volna jobbat annál a környezetnél, ahova kerülök.”

De hogy mik is ezek az elvárások? Egy Mercedesben ülve nem is lehet kérdés. „Ez egy újabb lépés az utamon. A Formula-1-ben csak húsz ülés van, és egy pillanat elég ahhoz, hogy senkiből hős legyél, vagy fordítva. Nem fogom bebeszélni magamnak, hogy akkor most jövőre világbajnok leszek, mert nem szeretném beleélni magam. Világbajnok akarok lenni, ez egyértelmű, de meg fogok dolgozni érte, és nem fogok minden reggel úgy kelni, hogy majd megtörténik” – igyekezett két lábbal a földön maradni.

Russell azt mindenképpen ígéri, hogy fáradhatatlan lesz. „Tudom, hogy ha megfelelően étkezem, eleget és jól alszom, szorgalmas vagyok a szimulátorban és az edzőteremben, együttműködöm a mérnökeimmel, nem csinálok butaságot és a lehető legjobban felkészülök, akkor jók lesznek az esélyeim.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: