DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Verstappen visszavágott a nap végén

Nem tartott sokáig a Mercedes előnye a Mexikóvárosi Nagydíj péntekjén, a második gyakorlásra a Red Bull és Max Verstappen összeszedte az erejét, és kényelmes előnnyel befészkelte magát az élre.

A tripla hétvége első helyszínén, Mexikóvárosban a pénteki program még Mercedes kettős vezetéssel kezdődött, Valtteri Bottas mutatta az utat Lewis Hamiltonnak. Némi pihenő után azonban már Max Verstappen is megtalálta, merre van az előre, pontosabban az első hely.

Miután az első szabadedzésen az autóknak szó szerint le kellett porolniuk a pályát, a délutáni (magyar idő szerint késő esti) gyakorlásra már némileg javult a helyzet. Az edzés elején kirajzó versenygépek még így is koszosabbak lettek az átlagosnál, de a köridők már kezdettől fogva erősek voltak. A pornál nagyobb gondot okozott a forgalom az edzés elején, a pályabírók azt sem tudták hirtelen, mégis kiknek kell lengetni a kék zászlókat.

A porfelhőben Verstappen suhant az élre az első körök után, közepes keverékeket használva. Mögé hazai pályán szereplő csapattársa sorolt be, illetve a kemény keverékekkel Hamilton, aki azonban nem élvezhette sokáig ezt. Azon új szabály áldozatává vált, miszerint a dupla sárga zászlók alatt törlik a gyorskört. A Mercedesek az edzés elején egyébként is inkább a füvön szánkázva töltötték az időt, mint az élen.



Bottas azért nagyjából féltávnál odatalált a holland mögé, több Mercedes-motoros autó azonban ilyen-olyan apróságokkal szenvedett. George Russell Williamsében a sebességváltó rakoncátlankodott (ki is hagyta végül emiatt az edzést, akárcsak Daniel Ricciardo hasonló hiba miatt), Sebastian Vettel pedig eltévesztette a házszámot (amit aztán azzal magyarázott, hogy mennyire jóképű a rivális csapattag). Fél óra elteltével, az időmérős szimulációk kezdetekor Hamilton futott egy értékelhető gyorskört, az élre állva, de a mögötte érkező Verstappen azonnal hátrébb is küldte őt, fél másodperccel.

Hátrébb hasonló tendencia rajzolódott ki, mint ami már az első szabadedzésen is: a Ferrarik és az AlphaTaurik erős hétvégére számíthatnak itt, de az Alpine és az Aston Martin sincs messze. Lawrence Stroll alakulata és a kisbikák azonban csak félig lehetnek elégedettek és nyugodtak, ugyanis ezúttal az ő pilótáikat, Lance Strollt és Yuki Tsunodát sújtja majd rajtbüntetés motorcsere miatt. Egyelőre ezek a Mexikóvárosi Nagydíj szankciói, két esetet vizsgáltak még az első gyakorlás után, de Hamilton és Kimi Raikkönen is megúszta a pályahatárok megsértését megrovással.

A végén már szinte nem is változott a korábban kialakult sorrend, Verstappen bő négy tizedmásodperccel végzett a Mercedesek előtt, akiket Perezzel szendvicsbe fogtak. Utánuk Ferrari-AlphaTauri következett váltakozva, majd a két „nagyöreg”, Vettel és Fernando Alonso.

 

A második szabadedzés végeredménye:

  Versenyző Csapat Köridő Különbség Körök
1 Max Verstappen RED BULL RACING HONDA 1:17.301   28
2 Valtteri Bottas MERCEDES 1:17.725 +0.424s 31
3 Lewis Hamilton MERCEDES 1:17.810 +0.509s 26
4 Sergio Perez RED BULL RACING HONDA 1:17.871 +0.570s 26
5 Carlos Sainz FERRARI 1:18.318 +1.017s 29
6 Pierre Gasly ALPHATAURI HONDA 1:18.429 +1.128s 29
7 Charles Leclerc FERRARI 1:18.605 +1.304s 28
8 Yuki Tsunoda ALPHATAURI HONDA 1:18.644 +1.343s 31
9 Sebastian Vettel ASTON MARTIN MERCEDES 1:18.681 +1.380s 32
10 Fernando Alonso ALPINE RENAULT 1:18.732 +1.431s 27
11 Kimi Räikkönen ALFA ROMEO RACING FERRARI 1:18.841 +1.540s 25
12 Lando Norris MCLAREN MERCEDES 1:18.979 +1.678s 27
13 Antonio Giovinazzi ALFA ROMEO RACING FERRARI 1:19.227 +1.926s 31
14 Esteban Ocon ALPINE RENAULT 1:19.431 +2.130s 37
15 Daniel Ricciardo MCLAREN MERCEDES 1:19.521 +2.220s 7
16 Mick Schumacher HAAS FERRARI 1:19.620 +2.319s 30
17 Lance Stroll ASTON MARTIN MERCEDES 1:19.730 +2.429s 36
18 Nicholas Latifi WILLIAMS MERCEDES 1:20.820 +3.519s 17
19 Nikita Mazepin HAAS FERRARI 1:21.581 +4.280s 28
20 George Russell WILLIAMS MERCEDES     2

 

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: