DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Wolff: Benne van, hogy ütközéssel dől el a világbajnoki cím

Hamilton és Verstappen világbajnoki csatája már most is biztos, hogy sokáig emlékezetes marad, de ha egy ütközéssel dőlne el, azt soha nem felejtenénk. Toto Wolff szerint benne van a pakliban ez is.

Nem egyszer találkozott már össze idén a pályán Lewis Hamilton és Max Verstappen, de csak a legritkább esetben láthattunk tiszta csatát kettejük között. Rögtön az első futamon Verstappen a pályán kívül előzte meg a britet, majd Imolában a rajtnál értek össze, mígnem Silverstone-ban megtörtént a baj.

A két rivális ütközött, Verstappent kórházba szállították kivizsgálásra, Hamilton pedig életet lehelt akkor halványodni látszó esélyeibe. Néhány versenyhétvégével később, Monzában ismét egymás torkának estek, Hamiltonnak pedig csak a glória tartotta a helyén a fejét.

Már-már a Senna-Prost rivalizáláshoz hasonló forgatókönyv, ahol többször is úgy dőlt el a világbajnoki cím sorsa, hogy a két vb-aspiráns összeütközött az utolsó futamon. Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke nem zárja ki ezt az eshetőséget az idei harc esetén sem.



„Ha Abu Dhabiig elhúzódik a harc, és ott egymás ellen kell majd versenyezniük, aki jobban áll a pontversenyben, szerintem meg fogja próbálni azt, amit Senna és Prost idejében láthattunk” – mondta Wolff a Daily Mailnek.

„Mi történt Monzában? Verstappen kiütötte Lewist, mert gyorsabb volt és megpróbálta őt megelőzni. És ez teljesen érthető. Ha valaki a vb-címért megy, és azt látja, hogy kicsúszik a kezei közül, mert a másik megelőzi, mi más eszköze lenne, mintha biztosra menne azt illetően, hogy nem fogják őt megelőzni?”

„Láttuk már ezt Schumacher és Villeneuve, valamint Senna és Prost idejében. Én sosem adnék ilyen tanácsot senkinek, de ha az utolsó versenyen úgy hozza az élet, kőkeményen fognak megvívni egymással, és szerintem ebbe mi nem is tudnánk beleszólni. Ez teszi ezt a sportot ilyen érdekessé: nem szeretünk konfrontálódni, de szívesen figyelemmel követjük mi lesz abból, ha mások egymásnak esnek.”

A hétvégén Mexikóba látogat a száguldó cirkusz mezőnye, azt követően pedig további négy verseny vár Verstappenre és Hamiltonra, hogy eldöntsék, kit illet meg a 2021-es világbajnoki cím, melyhez egyelőre 12 ponttal áll közelebb a holland.

Ha igazán szereted a motorsportokat, akkor van számodra egy jó hírünk: nemcsak a Facebookon, de már az Instagramon is megtalálsz bennünket. Kövess minket a legjobb képekért az Instán is!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: