DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

„Mondtam is Lewisnak: Te megbolondultál”

Az egykori F1-es, Jean-Eric Vergne szerint nem lehet szerencsésnek nevezni Hamiltont eredményeiért: felidézte, mit mondott neki a brit, amikor nem értette, miért hagyja ott a McLarent a Mercedes kedvéért.

Az azóta kétszeres Formula-E-bajnokká váló Vergne nem tudta megvetni lábát a Formula-1-ben: a Toro Rosso színeiben három szezont töltött a sorozatban, 2012 és 2014 között. Épp abban a periódusban, mikor sokak megrökönyödésére Lewis Hamilton elhagyta a nyerő csapatot, a McLarent, és a jóval kevésbé sikeresebb Mercedeshez igazolt – aztán 2014-ben már vb-címet szerzett a német istállóval.

„Egyes emberek szeretik mondani, hogy valaki szerencsés, de idővel rádöbbentem, ilyen nincs. A legjobb példa erre Lewis” – mondta Vergne a Beyond The Grid podcastben. „Emlékszem, Indiában történt 2012-ben, amikor még mindig a McLarennel versenyzett, de már a Mercedeshez tartott. A Mercedes új csapat volt, nem nyert futamokat, sőt nagyon messze volt ettől.”



„Akkor mondtam neki: ’megbolondultál, miért mész oda? A legjobb F1-es csapatnál vagy, a McLarennél!” Ő azt válaszolta: ’magam köré kell építenem a csapatot, hogy legyőzzem Sebastiant’. Mivel akkoriban persze mindent Vettel nyert meg. Ha most visszatekintek arra, amit Lewis elért a Mercedesnél, azt mindennek lehet nevezni, csak szerencsének nem. Sokan azt mondják, övé a legjobb autó, könnyű dolga van. De a szerencséjét ő maga kovácsolta, mert ő építette fel Totóval és a Mercedes többi tagjával együtt ezt a csapatot. Ez nem szerencse, hanem kemény munka és egy hosszú távú vízió eredménye. Ilyet pedig sok versenyző nem ért el” – fejtegette Hamilton sikereinek okát a francia.

Természetesen felmerült a kérdés: megnyeri-e a jelenleg hátrányban levő Hamilton nyolcadik vb-címét, vagy zsinórban négy év siker után legyőzik őt, és Max Verstappen lesz a sport legújabb világbajnoka?

„Ezt tényleg nem tudom megmondani. Szerintem Lewisnak már nincs mit bizonyítania a Formula-1-ben, talán még meg sem született, aki meg fogja dönteni a rekordjait. Nagyon megnézném Maxot és Lewist ugyanabban az autóban… Győzzön a jobbik, csak azt remélem, nem lesz olyan jelenet, mint Senna és Prost között Suzukában annak idején.”

„Érdemes azt is megfigyelni, hogyan küzd Lewis Max ellen: szerintem az év elején párszor túl előzékeny volt vele, amikor Max nagyon agresszívan támadott. De aztán Lewis válaszolt erre. Véleményem szerint ennek tudható be a silverstone-i ütközés: itt is a belső íven volt, és persze versenybaleset történt, de azért, mert Lewis egyszer nem vett vissza, mint korábban, például Imolában. Egyre növekszik a feszültség köztük” – tért ki arra is Vergne, hogy egyre ádázabb a harc a két bajnokesélyes között.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: