DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Hamilton: Nem változott a kapcsolatunk Verstappennel

A Mercedes világbajnoka szerint eddig se lógtak együtt, most se teszik, úgyhogy nincs itt semmi változás, ugyanaz a helyzet, mint tavaly - a sajtótájékoztatóról viszont elkésett egy kis malőr miatt.

Furcsa közjátékkal indult Lewis Hamilton és Charles Leclerc páros sajtótájékoztatója Austinban, a bejelentett időpontban ugyanis csak a monacói ült a helyén, így nem kérdezhettünk Hamiltontól - pár perc késéssel aztán befutott a brit pilóta is, aki elárulta: beragadt a szobájába, nem tudott kijönni, ezért késett el erről a fontos napirendi pontról. Ezt követően viszont belevetette magát a válaszokba, így azt sem kerülte ki, hogy vajon megváltozott-e a kapcsolata Max Verstappennel a világbajnoki harc miatt.

hamw



"Nem tudok ilyenről beszámolni, eddig is elég limitált volt a kommunikációnk. Vannak pilóták, akik többet lógnak együtt, mint mások, mi nem ilyenek vagyunk. Tavaly is köszöntünk egymásnak, amikor találkoztunk, idén sincs ez másképp, szóval semmi különös változás nincs számomra" - mondta erről Hamilton.

A brit arról is beszélt, hogy mennyire fontos a mostani győzelem Austinban - mint mondta, Mexikóban majd a Red Bulltól várhatunk igazán erős futamot, de ő úgy érzi, hogy pokoli utolsó hat verseny vár rájuk és lépésről lépésre kell majd haladniuk. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: