DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Az F1 reagált Alonso vádjaira

Michael Masi szerint egyszerűen nem igaz, hogy a versenyfelügyelők a pilóták nemzetisége alapján büntetnek - minden eset más, mindent önállóan vizsgálnak, de elégedett a döntéshozókkal.

A Török Nagydíj előtt meglehetősen éles megjegyzést tett a versenyfelügyelők döntéseivel kapcsolatban Fernando Alonso, amikor nagyjából azt hangoztatta, hogy aki brit, annak mindent szabad, míg a többiek megmozdulásait teljesen másképp értékelik és ítélik meg az illetékesek. Mint mondta, főleg a pályaelhagyások büntetésénél nézik meg azt, hogy ki milyen nemzetiségű és az alapján döntenek.

masi



Erre reagált most Michael Masi versenyigazgató, aki szerint mindenkinek joga van a maga véleményéhez, de a kétszeres világbajnok szavai nem fedik a valóságot. "Minden pilóta jogosult arra, hogy elmondja a maga álláspontját és véleményét, akár belső körben, akár a média felé, ez pedig teljesen rendben is van így. A szabályokat viszont egyformán alkalmazzuk mindenkinél. Minden egyes esetet önmagában vizsgálunk meg, annak sajátos körülményeivel együtt" - idézi Masi szavait a Motorsport.

"Hogy ez tett-e extra terhet a döntéshozókra? Nem, egyáltalán nem. Nagyon szerencsések vagyunk, mert rendkívül jó steward-csapatunk van ebben az évben és biztosan állíthatom, hogy az ilyen megjegyzések nem jelentenek számukra különösebb nyomást. Mindent egyesével néznek vissza, esetről esetre és bár igen, mondhatjuk, hogy vannak hasonlók, de ott és akkor, a rendelkezésre álló információk alapján nézik vissza mindegyiket, majd hoznak döntést. Minden csapat beszélhet következetességről, vagy ilyesmiről, de megvannak az alapvető paramétereink, ezekkel pedig mindannyian tisztában vannak" - magyarázta.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: