DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Első is lehetne a rajtrácson, véli Alonso

Jó eredményben bízott az esős időmérőn az Alpine spanyolja, és idei legjobb rajthelyével, a hatodikkal ezt meg is szerezte Szocsiban – a futamon azonban arra számít, sokan elmennek majd mellette.

Fernando Alonso szezonja legjobb rajteredményét, a hatodik pozíciót érte el az Orosz Nagydíjra: idei legjobb időmérős helyezése kilencedik volt, utoljára 2017-ben fordult elő, hogy az első hatból kezdett. Tekintve, mennyire felborult a papírforma Szocsiban, a spanyol még egy ennél erősebb helyezést is el tudott képzelni. A Sky Sports riportere arról kérdezte, benne volt-e a pakliban a pole-pozíció, amit Alonso helyeselt:

„Igen! Az ilyen körülmények között sosem tudni. Jó eredményben bizakodtunk, és azt hiszem, a hatodikkal meg is kaptuk. Örülök neki!” – válaszolt a kérdésre. Ami azonban a futamot illeti, a hatodik hely megtartását sem érzi valószínűnek, tekintve, mennyi erős autó indul mögüle. (Bottas motorcseréjéről és rajtbüntetéséről a nyilatkozat idején még nem tudott.)



„Bottas indul mögülem, akit nagyon nehéz lesz tartanom. Verstappen sis utolér majd minket. Láttuk Monzában Bottas felzárkózását a végéről a dobogóra, ugyanerre számítok tőle is. Checo is ott van a kilencedik helyen. Ezért most még hatodikak vagyunk, de ebből gyorsan nyolcadik-kilencedik hely lehet” – mondta, hozzátéve, hogy az élről induló valószínűtlen hármas, Norris a McLarennel, Sainz a Ferrarival és Russell a Williamsszel sem számíthat arra, hogy megtartja pozícióját, hiszen egy futam távján jobban kijönnek az autók közti különbségek.

„Készen állunk harcolni és pontokat szerezni. Fő célunk a szezon maradék részében az Aston Martin és az AlphaTauri, a konstruktőri bajnokságot szem előtt tartva. Előlük indulunk és itt is akarunk maradni. Vannak más ellenfelek körülöttem, akikkel viszont mi nem versenyzünk” – tette hozzá, hogy nem az egyéni eredményt, hanem a konstruktőri pontversenyt fogja szem előtt tartani.

Ez a harc a csapatbajnokság ötödik helyéért folyik, amelyet 95 pontjával az Alpine tart: az AlphaTauri 84, az Aston Martin pedig 59 egységgel rendelkezik az orosz versenyt megelőzően.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: