DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Russell: Ez őrület...

Újabb top hármas eredményt szállított a Williams vezére, aki szerint a versenytempójuk most lehet a legjobb ebben a szezonban, úgyhogy megcélozza a dobogót.

Újfent varázsolt egy esős időmérőn George Russell: a Williams fiatalja a spái második helye után ismét elképesztően nagyot ment és Szocsiban a harmadik pozícióba hozta be az autóját. A teljesen váratlan bravúr után természetesen elégedetten értékelt - ő tette fel először a slick gumikat, megmelegítette őket és legyőzte többek között Lewis Hamiltont, valamint Valtteri Bottast is.

00121029_659



"Ez őrület, másodszor vagyok a top háromban néhány versenyhétvégén belül" - mondta az autóból kiszállva Russell.

"A csapat ezúttal is abszolút tökéletes munkát végzett és a legjobb időben hívott ki a bokszba, majd csak egyetlen száraz ív volt a pályán, egy centit sem lehetett hibázni. Gratulálok Landónak és Carlosnak. Ami a versenytempót illeti: tegnap nagyon jól mentünk megtankolt autóval, talán most voltunk a legjobbak ezen a téren idén. Viszont jönnek majd a Mercedesek, meglátjuk, a dobogó lebeg a szemem előtt, nincs mit vesztenem" - tette hozzá a brit.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: