DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
F1

Leclerc reméli, értük is megőrülnek Monzában

Hazai terepre érkezik a Ferrari, ráadásul a monzai versenyhétvége abból a szempontból is különleges lesz, hogy itt rendezik az újabb sprintversenyt. Leclerc reméli, ez és a támogatás a javukra válik.

Tavalyi csapnivaló formája után idénre szinte újjáéledt a Ferrari. Noha a győzelemért még mindig csak szerencsés esetben csatáznak (mint történt az Silverstone-ban), a konstruktőri harmadik helyre jó eséllyel pályáznak, előnyük az előző hétvége után, a McLaren szenvedése révén ráadásul tovább is nőtt. Minden okuk megvan tehát arra, hogy optimistán vegyék hazafelé az irányt.

Monza az a helyszín, ahol talán még akkor is óriási szeretettel és lelkesedéssel fogadják a maranellóiakat, amikor éppen nem ők vezetik a mezőnyt. A tavalyi évet talán így is jobb, ha elfelejtik, de 2019-ben mámoros boldogságban úszott az egész pálya (szó szerint), amikor Charles Leclerc vörös overálban felállhatott a dobogó legtetejére. A monacói még ha nem is ennek megismétlésére törekszik, ahhoz sok reményt fűz, hogy a hangulat a két évvel ezelőttihez hasonló lesz; főleg, hogy a szurkolók Monzába is visszatérnek.



De már azzal is megelégedne, ha az olaszországi élmény megközelítené azt, amit Hollandiában tapasztaltak. „A hangulat lenyűgöző volt, és csodálatos volt annyi ünneplő embert látni a lelátókon. Alig várom, hogy ugyanezt lássam Monzában, csak vörösben” – nyilatkozott lelkesen Leclerc az Olasz Nagydíj előtt.

Bár már harmadik évét tölti az olaszoknál, a monacói továbbra is kiváltságnak érzi, hogy náluk versenyezhet, és éppen ezért úgy gondolja, az előttük álló hétvége különlegességét semmi nem veszi majd el. „Általánosságban is mindig különleges a Ferrari színeiben rajthoz állni Monzában. De ami engem illet, arra a két évvel ezelőttire örökké emlékezni fogok! Az maga volt az őrület.”

Egy futamgyőzelemre most kevesebb esélyt lát, arról ugyanakkor nem tesz le, hogy egy jó eredménnyel örvendeztessék meg a tifosit. A sprintfutam, amely Nagy-Britannia után itt tér vissza, erre remek lehetőséget is adhat, de Leclerc éppen a Silverstone-ban látottak miatt óvatos. „Természetesen tavalyhoz képest fejlődtünk, szóval jobbnak kellene lennie. De papíron ez egy nehéz pályánk, és ott a sprintkvalifikáció is. Remélhetőleg előnyünkre fordíthatjuk, és egy jó hétvégénk lehet. Mégis, maradjunk annyiban, hogy nehéz lesz” – intette már jó előre türelemre támogatóikat a monacói.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: